Söröshordókon lógtak, forgó tüskéken kapaszkodtak az akadálypálya-futók

Vasárnap tartották a 63. Bázis OCR verseny-szimulációs edzését, melyen az ország élsportolói mellett a nagyatádiak is rajtvonalhoz álltak. A sportág legjobbjai szerint az atádi terep különösen technikás és változatos.

 

Ahogy azt korábban már beharangoztuk, vasárnap különleges sporteseményt tartottak zárt kapuk mellett az egykori laktanya területén. A 63. Bázis szervezői egy országos sorozat keretében verseny-szimulációs edzést tartottak az ország akadályfutóinak. A sportlétesítmény egyedi katonai kiképzőterepével már évek óta vonzza az OCR, azaz az akadálypálya futás rajongóit, ám a közelmúltban egy még technikásabb pályával is bővült a kínálat. A pálya egyedisége, hogy az egyes akadálysorozatok elemeit kombinálni is lehet, újakat lehet hozzáadni illetve elvenni. Olyan mászó, forgó, függő, egyensúlyozó feladatok elé állítja az akadályfutókat, amely még a tapasztaltabbaknak is kihívást jelent. Éppen ezért minden versenyző három karszalagot kapott: ha egy akadályt három próbálkozás után sem tudott teljesíteni, úgy elveszítette egyet. Az age group versenyzői legfeljebb két karszalagot veszíthettek, ezek után helyezésük nem, csak időeredményük lehetett, a harmadik levágása kizárást jelentett. Az elit futam résztvevői azonban csak egy karszalagot kaphattak, és ha egy akadályt nem tudtak teljesíteni, kiestek a versenyből.

Az elit mezőnynek csaknem a fele elvérzett az akadályokon, nagyon kemény volt a pálya. Többször is nekiveselkedhettek, de idővel az ember már feladja, mert belefárad – mesélte Vlasics Zoltán, a 63. Bázis SE versenyzője, egyben a rendezvény főszervezője, aki maga is az elit futamban versenyzett, és a 4. helyen végzett. Közel 100 résztvevője volt a rendezvénynek, az OCR sportág legjobbjai is képviseltették magukat. Az elit futamban versenyzett például a szenior korosztályú Strommer László, a veszprémi sportmászás atyja, és a 2019-es OCR Európa-bajnokság nyertese.

Voltak nehézségek, mert a reggeli órákban indultunk, volt előtte egy kis eső és csúszott minden, de azért jól ment – mondta László. – Előnyben voltak azok, akiknek hegymászó-falmászó múltjuk van. Ebben a sportágban egyébként rengeteg döntést kell pillanatok alatt meghozni, a legtöbb akadály sokszor ismeretlen, nem járhatod be előre a pályát, nem lehet begyakorolni a mozdulatokat. Nagyon ott kell lenni észben is, ki kell találni, hogy milyen technikával közelíti meg az ember az akadályokat, nem elég a jó erőnlét.

A veszprémi csapat, középen Strommer László
A veszprémi csapat, középen Strommer László

László  az elit futamon 2. helyen végzett. A pálya 40 akadályból állt, egy akadálysorozat tejesítését követően 550 métert kellett futni. A teljes táv 5500 méter volt, vagyis 10 alkalommal kellett legyűrni a különféle akadályelemeket. Ezek változatossága különösen tetszett a versenyzőknek: akadtak függő söröshordók, amelyeken keresztül kellett csimpaszkodni, forgó kerekekről lógva átlengeni a következő akadályra, mozgó tüskékbe kapaszkodva végigmászni a soron. Gyömrei Máté, a Running Warriors tavalyi győztese szerint az atádi pálya nagyon változatos, nincsenek benne ismétlődő elemek.

Gyömrei Máté az akadályok között

Gyömrei Máté az akadályok között

Nagyon sok és sokféle akadály van, más helyeken gyakran előfordul, hogy sok elem ugyanarra a sémára épül – magyarázta Máté. – Itt viszont minden szakasz egy új kihívás, nagyon élvezem az ilyet. Nekem ez az erősségem, a különféle akadályok, és egyébként a legtöbb OCR versenyen is most erre törekszenek, hogy a futás része arányaiban kevesebb időt kössön le. De persze futni is tudni kell, mert ha az ember szétsavasodik a futáson, túlságosan széthajtja magát, nem marad ereje a mászófeladatokra. Az OCR éppen azért jó, mert nagyon sok sportágat összefog, minden izmot, testtájat megmozgat, erősít. Szükség van erőre és kitartásra egyaránt.

Máté egyébként az elit futam győzteseként teljesítette a távot. Az első 5 helyre az atádiak is bejutottak:

Elit kategória:

1.      Gyömrei Máté – Veszprémi Sportmászó Egyesület

2.      Strommer László ­– Veszprémi Sportmászó Egyesület

3.      Jancsó Róbert – Veszprémi Sportmászó Egyesület

4.      Vlasics Zoltán – 63. Bázis SE

5.      Csordás Péter – 63. Bázis SE

Age Group férfi:

1.      Balhási Ákos – MFSE

2.      Ulrich Balázs Extreme Trail SE

3.      Abonyi Ákos – MFSE

Age Group női:

1.      Szarka Tünde – GÁBOR TEAM SE

2.      Páder Zsófia – FORCE GYM

3.      Huszics Laura – MFSE

A verseny legizgalmasabb részét, az elit futam küzdelmét az OCR magazin élőben közvetítette a facebook oldalán, ide kattintva vissza lehet nézni.

 

 

Megosztás