Szakaszrekordok és új pályacsúcs az eXtremeMan Nagyatád versenyén!

Megdőlt a korábbi két kerékpáros szakaszrekord és új pályacsúcs is született a hölgyek versenyében. A vasárnapi eredményhirdetésen bejelentették: jövőre is lesz eXtremeMan!

667 nevezőből összesen 598-an szakították át a célszalagot az év leghosszabb napján az eXtremeMan Nagyatád jubileumi, 30. versenyén. Ezzel 8 ezer fölé került az elmúlt 3 évtizedben Nagyatádon valaha célba ért versenyzők száma. A 3800 méter úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és a maratoni 42 kilométer futásból álló megmérettetés már önmagában hatalmas kihívást jelent, ám idén az időjárás sem kímélte az atlétákat: a kerékpározáson erős szélfújás, a futáson pedig az izzó hőség támasztott akadályokat a versenyzők elé. A rajtlista nagy izgalomra adott okot a nézőnek, hiszen idén számos korábbi bajnok vállalkozott a táv teljesítésére: köztük Major József 7-szeres győztes, Flander Márton pályacsúcstartó és 4-szeres bajnok, valamint a tavalyi év nyertese, Petsuk Zoltán is. Ráadásul új kihívó is akadt a mezőnyben, az ifjú titán, Hankó Dávid személyében, aki az elmúlt évek eredményeivel felhívta magára a figyelmet világ szinten is triatlonos körökben. A nők versenyében nagy érdeklődésre adott okot a pályacsúcstartó, Zelinka Gabriella 3-szoros magyar bajnok visszatérése, aki 5 éve nem állt rajthoz Nagyatádon. Vele szemben próbálta meg dr. Szentpéteri Diána, a tavalyi első helyezett megvédeni a bajnoki címet.

Reggel fél nyolckor rajtoltak el az egyéni versenyzők a gyékényesi bányatóban. Már az első kör végén látszott, hogy Hankó Dávid a nyers erő taktikáját választotta és elsőként fordult meg a parton. Az ő lábvizén érkezett Petsuk Zoltán a második helyen, viszont a második kör végére már nem bírta Dáviddal tartani a tempót. Hankó elsőként kezdte meg a kerékpározást, és egészen Nagyatádig, azaz 71 kilométeren át bődültes 43 km/h-s átlagsebességet tudott tartani. Mindeközben az úszásról 14. helyen és csaknem 10 perces hátránnyal kijövő Major Joe kerékpáron sorra hagyta maga mögött a többi versenyzőt. Nagyatádra érve már csak Hankó Dávid és Petsuk Zoli tekert előtte. A következő 105 kilométeren macska-egér harcot játszott a három versenyző, végül Major a második helyre küzdötte fel magát a kerékpározás végén, és ezzel új szakaszrekordot is felállított.

A nők versenye kevésbé volt kiélezett: Zelinka Gabriella, aki köztudottan egy rendkívül erős, háromszámos versenyző, elsőként úszott ki a tóból, majdnem 9 perces előnnyel. Ezt a kerékpározás végére már több mint 40 percre tudta megnövelni, olyan fantasztikus sebességgel tekert, hogy a női kerékpáros szakaszrekordot is megdöntötte. Világossá vált, hogy Gabi előtt nyitva az út a bajnoki cím felé. Hankó Dávid a kerékpározás végéig folytatta a mindent vagy semmit jellegű kockázatos taktikáját, és olybá tűnt, hogy a futáson is fent tudja tartani nagy lendülettel szerzett előnyét. Ám hamar kiderült, hogy túl sokat áldozott fel ennek megszerzésére, és már a futás második körére kimerültek a készletei. Olyannyira, hogy a verseny feladására kényszerült.

Ezzel Major az első helyre került, és a kőkemény kerékpározásairól és lendületes futásairól híres atlétát semmi nem akadályozta meg abban, hogy egészen a végig ugyanazzal az irammal végigszáguldjon a pályán és elsőként érjen célba. Major „Joe” ezzel elnyerte a 8. bajnoki címét Nagyatádon, amire korábban soha nem volt még példa a verseny történetében. Major 8:14:09-es idővel szakította át a célszalagot, 5 percen múlott, hogy új pályacsúcsot is felállítson. Egy darabig úgy tűnt, hogy a második helyért is kialakulhat egy komolyabb küzdelem, de már a maraton felénél világossá vált, hogy Petsuk Zolit nem érheti utol a pályacsúcstartó Flander Márton, aki egyébként saját elmondása szerint idén szerényebb célokkal érkezett Nagyatádra. Zoltán 8:35:05-tel szerezte meg az ezüstöt, majd 8:44:34-gyel Marci a bronzot. Felemelő pillanat volt a verseny történetében a célterületen együtt látni a három bajnokot: Major József immár nyolcszoros, Petsuk Zoltán egyszeres és Flander Márton négyszeres győztes mosollyal és öleléssel köszöntötték egymást a célkapu árnyékában.

Major József, immár 8-szoros magyar bajnok
Major József, immár 8-szoros magyar bajnok

A nők versenyében Zelinka Gabriella minden idők legjobb kerékpározását bemutatva új pályacsúcsot megdöntve szakította át a célszalagot: az immár négyszeres bajnoknő 9:11:59-es rekordot állított fel. Több mint másfél óra múlva érkezett az ezüstérmes dr. Szentpéteri Diána, akinek az elmondása szerint az idei verseny pokoli volt, nagy P-vel, utalva a kíméletlen forróságra. Harmadik helyen pedig Horváth Tímea nagyatádi versenyző végzett, aki ezzel második hosszútávú versenyét teljesítette. Timi néhány éve kezdte el a felkészülést, és ezzel a bronzéremmel a nagyatádi női versenyzők közül minden idők legjobb helyezését és idejét érte el 10:59:04-es idővel. 

Zelinka Gabriella új pályacsúccsal szakította át a célszalagot
Zelinka Gabriella új pályacsúccsal szakította át a célszalagot

A vasárnapi eredményhirdetésen a díjak átadását követően Ormai István, Nagyatád város polgármestere bejelentette az örömteli hírt: jövőre is lesz eXtremeMan Nagyatád! És már a pontos dátumot is kitűzték: a 31. versenyre 2020. augusztus 8-án fog sor kerülni.

Videós összefoglaló videónkat rövidesen közzétesszük itt, az Atádhíren!

Megosztás