Szemtanúkat keresnek a nagyatádi rendőrök

Négy közúti közlekedési jelzőtáblát lopott el valaki Segesden még decemberben. Most ebben az ügyben a rendőrség a lakosság segítségét kéri – tájékoztatta az Atádhírt a megyei főkapitányság.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárást folytat közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Ismeretlen személy 2019. december 7-én 23 óra és december 8-án 11 óra között Segesden, a Dózsa György utca 1. és 15. szám közötti útszakaszon eltávolított a helyéről egy sebességkorlátozó, egy tömegkorlátozó, egy „elsőbbségadás kötelező” valamint egy „egyenetlen úttest” jelzésű közúti közlekedés irányítására szolgáló jelzőtáblát, majd azokat a közeli füves részen letette. A tettes ezt követően ismeretlen helyre távozott. 

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Nagyatád, Zrínyi utca 7. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

(A nyitókép illusztráció)

Megosztás