Szerdától újra kinyit a városi könyvtár

Három hónap után ismét várja olvasóit a Nagyatádi Városi Könyvtár. A veszélyhelyzet alatt kinn maradt könyvekért nem számolnak fel késedelmi díjat. Nyári szünet helyett nyári nyitvatartást vezetnek be.

2020 elején még havonta 360 dokumentumot kölcsönöztek ki, és mintegy 170 rendszeres látogatója volt a Nagyatádi Városi Könyvtárnak. Március 17-én a veszélyhelyzet miatt minden kulturális intézménynek be kell zárnia, így többet nem lehetett látogatni a könyvtárakat sem.

Most a szigorító intézkedések feloldásával egyre több létesítmény nyitja meg kapuit korábbi vendégei előtt. A városi könyvtár már az elmúlt két hétben is kinyitott kisebb próbaidőszakokra, mivel nőttön-nőtt az atádiak igénye az olvasás iránt.  

Az elmúlt hetekben nagyon sokan kerestek minket telefonon és emailben is, hogy mikor látogathatják újra a könyvtárat – mondta el az Atádhírnek Nagy Andrea, a könyvtár vezetője. – A próbaidőszakot is ezért tartottuk, és mindig volt is látogató, igaz ezt előzetes bejelentkezéshez kötöttünk. Szerdától viszont ez is megszűnik.

A gyermek- és a felnőttkönyvtár is újra szabadon látogatható lesz, de csak szigorúan szájmaszk viselésével. A nyitvatartás visszaáll a veszélyhelyzet előtti időrendre – egy kisebb módosítással. Ugyanis a heti egy szünnap helyett most kettő lesz: kedden és csütörtökön. Most ugyanakkor nem lesz nyári leállás, június 27-től pedig minden második hét szombatján is nyitva lesz a könyvtár. 

A veszélyhelyzet előtt kikölcsönzött könyvek után, melyeket az átmeneti zárva tartás miatt nem tudtak visszahozni az olvasók, nem kell késedelmi díjat fizetni. Ugyanakkor a könyvtár újranyitásával rövidesen kiküldik a felszólításokat, hogy ezeket a kint maradt köteteteket visszahozzák a kikölcsönzőik.

Szerdától az alábbi nyitvatartás szerint várja olvasóit a városi könyvtár:

Hétfőn: 10-18

Kedden: Szünnap

Szerdán: 10-16

Csütörtök: Szünnap

Pénteken:10-16

 

Megosztás