Szezonzáró mérkőzést vívott az RKC női csapata

Tegnap este hazai pályán a tabella élén álló Szombathelyi KKA-t fogadta felnőtt női kézilabdacsapatunk. A bajnokság utólsó mérkőzését vívták meg lányaink.

Szombaton este a városi sportcsarnokban lépett utoljára pályára a szezonban NBI/B-s felnőtt női csapatunk a Szombathelyi KKA ellen. A nagyatádiak nehéz mérkőzéssel zárták a bajnokságot, hiszen a szombathelyi csapat veretlenül áll a tabella élén. Az erős kezdés után a 8. perc fordúlópontot jelentett, ekkor kezdett a vendég csapat parádés találataival elhúzni. Az első félidő végén már 10 gólos előnyre tett szert a Szombathely. A második félidő és a térfélcsere sem hozta meg lányainknak a várt fordulatot. Végül jelentős különbséggel 26-41-es végeredménnyel zárult a mérkőzés a vendég csapat javára.

– A vasárnapon múlik, hogy bent maradnak-e a lányok az NBI/B-ben – mondta Urbán Róbert klubelnök. – Jelenleg a 9. pozícióban vagyunk, ez még módosulhat, tehát a Győr-Szekszárd mérkőzés végerdménye rendkívül fontos a csapat számára.

A mai Győri Audi ETO KC U19 – Szekszárdi FGKC mérkőzés 17:00 órakor Győrben lesz.

 

 

Megosztás