Szlovéniában ért el sikereket a Merencsics-Laboncz duó

Bronzérmet szerzett a nagyatádi autóversenyző-duó a múlt hétvégén rendezett Velenje Rallyen. A Mitropa Historic versenyében ért el abszolút harmadik helyet a Merencsics Árpád – Laboncz László duó.

A páros a 2019-es esztendőben eddig három versenyen vett részt. A Mitropia sorozat mindegyik megmérettetésén terveznek indulni, a hétvégi szlovákiai rallye is ennek része volt.

Az első napot az ötödik helyen zárta a páros. Pirelli gumikkal kezdték meg a pályát, ám a pontos nyomást még nem tudták belőni, így sokat csúszkáltak az első két gyorsaságin. Árpi elmondása szerint még ki kell tapasztalniuk, hogy ahhoz a gumihoz milyen beállítás lenne megfelelő. Így másnapra már a jól bevált Michelin gumikat tették vissza az autóra, és egy sokkal lendületesebb futamsorozat során fokozatosan léptek előre a Historic mezőnyében. Végül a 11 gyorsasági szakaszt Laze és Šentilj között megnyerte az atádi duó a kategóriájukban. Az összesített versenyben pedig a 3. helyen végeztek.

A Mitropa Historic Cup sorozatában is előrelépett a csapat
A Mitropa Historic Cup sorozatában is előrelépett a csapat

– Nagyon boldog vagyok, mert a Mitropa Historic Cup mezőnyében a számításaim szerint én előre léptem az első helyre, a Laci pedig a Mitropa Cup Co-Driver értékelésében magabiztos előnyre tett szert. Remélem folytatódik ez a jó sorozat számunkra – mondta el Árpi.

A csapat legközelebb öt hét múlva Olaszországban fog újra volán mögé ülni és rajtvonalhoz állni.

 

Megosztás