Tanszerdömping

A nyári szünet utolsó hetében bonyolítják a legnagyobb forgalmat az írószerboltok. Az árak idén csupán kis mértékben, 1-2%-kal emelkedtek. A legnagyobb konkurenciát a hipermarketek rendkívül alacsony árai jelentik.

A nyári szünet utolsó hetében az iskolások és szüleik már a tanév kezdetére készülnek. Az egyik legfontosabb feladat ilyenkor a tanszerek begyűjtése. Az írószerboltok ebben az időszakban bonyolítják a legnagyobb forgalmat az évben. A tanévkezdés két nagy dömpinget jelent az üzletek számára: a mostani után az első tanítási héten jellemző a második hullám, amikor az általános iskolák tanulói megkapják a listát a szükséges tanszerekről.

A G-Team 2006 Bt. nyomtatványbolt ügyvezetője az Atádhírnek elmondta, áraik az idén nem változtak jelentősen, csupán 1-2%-os emelkedés jellemző. Az iskolakezdési szezonban azonban igyekeznek a legkedvezőbb árakat biztosítani: 10-20%-os kedvezményekkel várják vásárlóikat. Forgalom tekintetében nagy változást hozott az elmúlt pár év. A hipermarketek korai, már júliusban kezdődő kampányai és az általuk kínált írószerek rendkívül alacsony ára miatt mostanra átlagosan negyedével esett a vásárlók száma. Ez több tízezer forintos kiesést jelent minden iskolakezdési szezonban.

Nagy a választék, nehéz a döntés: sok mindenre szükség van az iskolakezdéshez (Fotó: Vránics Ildikó
Nagy a választék, nehéz a döntés: sok mindenre szükség van az iskolakezdéshez (Fotó: Vránics Ildikó

A vásárlók igényeit és választását tekintve vegyesek a tapasztalatok. Azokban a családokban, ahol szűkös a tanévkezdéskor rendelkezésre álló költségkeret, inkább a szülő választja ki gyermeke számára a tanszereket. Ilyenkor leginkább az egyszerű, minta nélküli, olcsóbb eszközök kerülnek a kosárba. Ahol azonban a pénz kevésbé korlátozó tényező, szülő és gyermeke együtt vásárolnak be az iskolakezdésre. Itt már az iskolás kap döntő szerepet: ő választja ki a számára leginkább kedves, általában mintás, díszített, divatos darabokat. Ez leginkább az általános iskolás korú tanulókra jellemző. A középiskolás korosztály többnyire már egyedül vásárol be a számukra rendelkezésre álló keretből. Esetükben a külcsín már némileg háttérbe szorul, leginkább a praktikus felszereléseket választják, illetve a speciális tantárgyi eszközöket: például körzőt, vonalzót, számológépet. Természetesen a nemek igényeiben is van eltérés. Mindennemű általánosítás nélkül, tapasztalatok alapján elmondhatjuk: addig, amíg egy fiú egyetlen tollal és pár füzettel is kihúzza a tanév végéig, a lányok közt akad, aki számtalan különböző színű tollal, eltérő típusú füzettel, kiegészítővel, akár még határidőnaplóval is felfegyverkezve áll az iskola kihívásai elé.

Egy komplett tanévkezdési felszerelés nagyjából 20 000 forintba kerül - a legnagyobb költséget az iskolatáska jelenti (Fotó: Vránics Ildikó)
Egy komplett tanévkezdési felszerelés nagyjából 20 000 forintba kerül – a legnagyobb költséget az iskolatáska jelenti (Fotó: Vránics Ildikó)

Egy komplett iskolakezdési csomag egy 1. osztályos tanuló esetében átlagosan kb. 20 000 forintba kerül. Az összeg tartalmazza az iskolatáska árát is: többnyire ez jelenti a legnagyobb költséget. Amennyiben ezt nem számoljuk, 7 000 forint elegendő minden írószer beszerzésére. Az iskolatáskák ára nagyon széles skálán mozog: a márkás, illetve strapabíró darabok több tízezer forintba is kerülhetnek, míg alacsony áron is kapható hátizsák némileg gyengébb minőségben ugyan, de mindössze pár ezer forintért. Ennek kiválasztását is leginkább a rendelkezésre álló összeg határozza meg. A legnagyobb költség az 1. osztályos gyermekek szüleit terheli. A későbbi években már a megmaradt tanszerek, eszközök, táska újbóli felhasználása nagyban csökkenti ezeket a kiadásokat. Egy gimnazista diáknak akár már 3 000 forint is elég lehet az eszközök beszerzéséhez: kevesebb fajta füzetre van szükség, nincs iskola által meghatározott tanszerlista. A különbséget a kiadásokban leginkább a személyes igény jelenti: a spirálfüzet valamivel drágább, mint a tűzött, a külsőleg mutatós, mintás eszközök is többe kerülnek, mint az alapdarabok.

 

Megosztás