2021. Szeptember 16, Csütörtök
Edit napja

Teltház és vastaps az első Rinyamenti Találkozón Szerző: Vránics Ildikó | 2018-10-29 09:05:01 | Címkék: díjátadó, jutalom, kilenc, rinyamenti találkozó, első, műsor, nagyatád

Kilenc település találkozóját tartották szombat este a Kulturális Központban. Táncosok, zenészek, sportolók és az irodalom szerelmesei mutatták be lakóhelyük értékeit. A települések legaktívabb tagjait megjutalmazták.

A Rinyamenti közösség az Emberekért című program egy közösségfejlesztő, programszervező pályázat. Nagyatád, Beleg, Bolhás, Görgeteg, Háromfa, Lábod, Ötvöskónyi, Segesd és Somogyszob települések csatlakoztak a három éves programhoz.

- Kilenc település és a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ egy olyan európai uniós pályázaton vesz részt, aminek a célja, hogy a térségben, a településeken lévő közösségeket erősítse, hogy azokat a közszolgáltatásokat tudjuk továbbfejleszteni, amelyek a humán szférában valósulnak meg, tehát a közoktatásban, a szociális ellátásban, az egészségügyben - mutatta be a pályázatot Nagyatád polgármestere, Ormai István.

A pályázat keretein belül a rinyamenti közösségek számára számtalan rendezvény vajósul majd meg, amelyek minden korosztály számára biztosítanak majd programlehetőséget.

A települések polgármesterei jutalmazták a humán szakembereket és a hiányszakmák tanulóit
A települések polgármesterei jutalmazták a humán szakembereket és a hiányszakmák tanulóit - A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

A konzorciumi tagok számára a pályázat egyik legvonzóbb eleme éppen a közös munka és összefogás.

- Fontos az, hogy az önkormányzatok együttműködjenek különböző közös célok megvalósításában. Így mi is vállaltuk, hogy nem maradunk ki ebből a lehetőségből, hiszen a településnek ez sok lehetőséget fog hozni a következő időszakban: együttműködéseket, közösségeket, különböző fejlesztő programokat, amelyeknek részesei szeretnénk mi is lenni - mondta az AtádHírnek Lassu István, Lábod polgármestere.

A szombaton megrendezett Rinyamenti Találkozó a pályázat első rendezvénye volt. A találkozón minden résztvevő település megjelent, és saját műsorral mutatkoztak be. A rendezvény célja, hogy a községek által képviselt értékeket bemutassa, legyen az építészeti, történelmi vagy hagyományőrző. A kulturális központ kiállító termében színes tárlaton ismerhették meg a látogatók a kilenc települést. A teltházas gálaműsor során a konzorciumi tagok kulturális előadásokkal mutatkoztak be: minden korosztály színpadra állt a változatos est folyamán. Több település fellépőjét vastapssal jutalmazta a közönség.

Az est során jutalmakat vehettek át egyrészt a települések kiemelkedő munkát végző humán szakemberei, másrészt a hiányszakmákban tanuló helyi fiatalok.

A konzorciumi tagok helyi tehetségei is bemutatkoztak
A konzorciumi tagok helyi tehetségei is bemutatkoztak - A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az első Rinyamenti Találkozóról készült összeállításunk hamarosan látható az AtádHíren!

 

 

Vissza az előző oldalra