Teltházas sikerrel indított a cirkusz Nagyatádon Szerző: Simon Bálint | 2021-07-17 10:30:00 | Címkék: circus america, cirkusz, fellépés, szoborpark, előadás, nagyatád

Kötéltáncossal, tűzzsonglőrrel, késdobálóval és még sok érdekes fellépővel fogadta a közönséget péntek este a Circus America a szoborparknál. Ma két további előadás várja az érdeklődőket.

A borús idő ellenére is gyermekes családok sokasága töltötte meg a sátrat péntek este hét órakor. A közönséget aktívan bevonó előadás szünetében a gyerekek még a cirkuszi pónikra is felülhettek.

- Eddig a közönség nagyon élvezte az előadást: a fellépők ügyesek és felkészültek, a gyerekeket érdeklik a műsoraik. Volt olyan, aki karddal egyensúlyozott, illetve előadott már kötéltáncos is, szóval mi várjuk, hogy mi következik a szünet után. A gyerekeknek nagyon tetszenek az állatok is: van teve, láma, pónilovak – mondta egy édesapa az előadás szünetében.

Mindegyik megkérdezett pozitív érzésekkel beszélt az élményről, többen is kihangsúlyozva azt, hogy végül mennyire sokan eljöttek a gyerekeikkel az előadásra. A cirkuszba látogatók nagy számát az egyik környékbeli lakó is örömmel erősítette meg.

- Láttam, ahogy egyre több autó parkol le, és egyre több család gyűlik össze az előadásra. Kellett már a gyerekeknek ez a kis szórakozás: a hosszú bezártság mindenkit megviselt, de őket talán még jobban. Szükségük volt már erre az önfeledt vidámságra. – nyugtázta egy közelben lakó nagymama.

Voltak, akik már másodjára látogattak el a Circus America előadására.

- Mi láttuk korábban az előadásukat Segesden, de a gyerekeknek annyira tetszett, hogy újra el kellett jönnünk – osztotta meg velünk az egyik megkérdezett.

A cirkusz még ma délután négykor, illetve este hétkor tart előadást Nagyatádon.

Vissza az előző oldalra