Tisztességes munka az illegális guberálás

A lomokból való gyűjtögetés évek óta szabálysértésnek számít, ám sok családnak a mai napig a guberálás jelenti az egyik fő megélhetést. A lomizók így sok mindent hasznosítanak, ami egyébként a szeméthegyen végezné.

Vasárnap délután az északi városrészben készülődtek a lakosok a hétfői lomtalanításra. A pincékből, padlásokról, garázsokból előkerülnek a szuvas bútorok, megkopott szőnyegek, rozsdás drótok, tönkrement használati tárgyak, melyek a házak előtti közterületre kihelyezve „hivatalosan” is lomhulladékká válnak. Innentől fogva a lom már a hulladékot elszállító szolgáltató tulajdonát képezi, vagyis aki ezekből bármit is eltesz, az a hulladéktörvény értelmében szabálysértést, vagy az elcsent lom értékétől függően bűncselekményt követ el.

Ám mindezek ellenére a guberálás gyakorlata virágzó „üzletág”: ami az egyiknek szemetet, az a másiknak kincset jelent – vagy legalábbis hasznosítható, pénzzé tehető portékát. A kihelyezett tárgyak nem is maradnak sokáig a házak előtt: a lomtalanítás idején ugyanis tucat számra köröznek a városban utánfutós autókkal, furgonokkal a rutinos guberálók, és pillanatok alatt lecsapnak a zsákmányra.

Még kettőt sem fordultam, máris megálltak egy furgonnal a házam előtt – mesélte egy úr az Alkotmány utcában. – Éppen acél kaspókat hoztam ki, azt rögtön át is vették. Megkérdezték, lesz-e még egyéb fémem is, vagy esetleg használt akkumulátor, mondtam nekik, hogy még takarítunk, lehet hogy akad. Kérték, hogy tegyem félre nekik. Félre is tettem volna, de két fordulóval később jött még egy csapat, azok is kérték, hogyha lesz, azt tegyem félre nekik. Gyakorlatilag nálam vashulladék nem is érintette a földet, olyan gyorsan elvitték.

Mire hétfő reggel a szemétszállító teherautók megkezdték a lomtalanítást, addigra a kihelyezett hulladékot teljesen megdézsmálták a guberálók. És még nem ért véget a munka, délután a déli városrész lakói álltak neki kipakolni a keddi lomtalanításra – a guberálók itt folytatták a gyűjtést.

A nagyatádi autóforgalom ezekben az órákban gyakorlatilag megtriplázódott: Bodvicán egymást érik a parkoló autók, folyamatosan köröznek a furgonok és az utánfutós kocsik. Hangosan csörömpölnek a fémkacatok a platókon, ahogy a járművek áthaladnak a síneken. Minden kupacnál parkol valaki: a lomizók íratlan törvénye szerint azé a szajré, aki először teszi rá a kezét, így nincsenek vitás ügyletek. Ezért folyamatosan résen kell lenni, többször végig kell hajtani ugyanazokon az utcákon, hátha az egyik lakó új portékát tett ki a háza elé. Az egyik lomizó, István elmondta: ők ezt tisztességes munkának gondolják. Hárman béreltek egy furgont a guberáláshoz, kimondottan a fémhulladékot keresik. Mint mondta, egy egész napos munkát követően 8-10 mázsa gyűlhet össze, amit jobb esetben 40 ezer forintért tudnak értékesíteni.

Én ebben nőttem fel, már 8-10 éve csinálom. Muszáj ezzel foglalkoznom, még akkor is, ha megbüntet érte a rendőr, az is többször előfordult már. De inkább bevállalom a bírságot, mert lopni meg csalni nem akarok – magyarázta István. – Ha látjuk, hogy éppen kitesznek valamit, azt el szoktuk kérni, akkor elvileg nem büntetnek.

Tovább nem tudunk beszélni: a kereszteződésben feltűnt egy rendőrautó, ezért gyorsan elköszönnek és továbbhajtanak. Valamivel arrébb a bodvicai óvoda környékén egy pár éppen berak a kocsijába egy fiókos szekrényt. Anikó és György Segesden élnek, ők a lomtalanítás idején használati tárgyakat gyűjtenek az otthonukba. Eddig jó napjuk volt.

Sok mindent szereztünk: ezt a szekrényt, egy tükröt, ruhákat, egy lámpát – mutatja György csomagtartóban a lomokat. – Mi nem fémet gyűjtünk, hanem olyan dolgokat, amiket használni lehet, meg ami befér a kocsiba. Több ismerősöm is ezt csinálja, már akinek van kocsija, de van, hogy többen összeverődnek egy autóba és úgy csinálják. Tudom, hogy elvileg nem szabad ezt, de szerintem nem ártunk vele senkinek. Engem még nem büntettek meg érte, pedig 6-7 éve ezt csinálom.

A vasúti síneknél egy kupac mellett parkoló autóban kisbabák alszanak. Édesanyjuk, Lili az egyik csemetével a karjában nézi át a lomokat hasznos tárgyak reményében. Párja, Balázs továbbhajt az autóval tovább kutakodni máshol. Így egyszerre több helyen is tudnak guberálni. Lili itt marad közös barátjukkal, Danival, és lestoppolják, amire bukkannak.

Ők hárman Inkéről vezettek ide, hogy valami használhatót találjanak, most éppen egy gyerekhomokozót emelnek ki a lomok közül, az jó lesz majd a gyerekeknek. Amíg arra várunk, hogy Balázs visszajöjjön, Dani elmeséli a korábbi tapasztalatait.

Régebben főleg fémeket gyűjtöttünk, a volt barátnőm szülei csak ezzel foglalkoztak. Volt egy nagy furgonjuk, ha az megtelt, akár fémtípusonként 60-60 ezer forintot is kaptak érte – mesélte Dani. – Ők az egész megyét járták, Siófoktól Barcsig. De nem mindenki csak fémet gyűjt, mi is mindenfélét összeszedünk most. Ha találunk hulladékvasat, azt is begyűjtjük, sok kicsi sokra megy, ugye. Van olyan ismerősöm, aki kimondottan kasznikat keresett. Néha az ember talál jobb bútorokat, amit lehet otthon használni. De még egy rossz bútor is jó valamire: az ember szétveri, és máris van egy kis tüzelője.

A Viridis-Pannonia nagykanizsai és nagyatádi telephelyéhez tartozó szolgáltatási területen a tavaszi lomtalanítást 70-80 településen ütemezik be. Ez március elejétől a hónap végéig tart. A lomizók folyamatosan figyelik, hogy mely városokban mikor van lomtalanítás, így több héten keresztül ad megélhetést számukra a hulladékgyűjtés. A guberálás társadalmi megítélése szürke zónába esik: a legtöbben illegális mivolta ellenére megtűrik ezt a tevékenységet. Sokan úgy vélekednek, hogy még hasznos is, mert így legalább nem a szeméthegyen végzik a lomok. A szolgáltató ugyanis ezt a hulladékot nem válogatja szét, nem származik belőle haszna, egy az egyben a hulladéklerakóba kerülnek a begyűjtött kacatok.

Bár a fémet lehetne hasznosítani, de nincs arra kapacitás, hogy ezeket mind kiválogassuk. A hulladék válogatása és megtisztítása annyi időbe telne, hogy nem származna belőle elég haszon – mondta az Atádhírnek Zsirmon Máté, a Viridis-Pannonia szolgáltatási referense. – Éppen ezért kérjük a lakosságot, hogy ne ömlesszenek bele mindent a lomtalanításba: például építési törmeléket nem szabad kitenni, az elektronikai eszközöket és a használt autógumikat pedig le lehet adni a hulladékudvarban, ezt mindig kommunikáljuk is a lakosság felé. A begyűjtött lomhulladék egyébként a Kanizsa melletti hulladéklerakón lesz ártalmatlanítva.

A szolgáltatási referens szerint a guberálók azért okoznak problémát, mert sokszor a kihelyezett lomokat annyira feltúrják és szétterítik, hogy az kiömlik az úttestre, a járdára. Sokszor a lakók zsákokban helyeznek ki lomokat, amiket a lomizók kiszakítanak, és a tartalmuk szétszóródik, széthordja a szél, beleesik az árokba – mindez megnehezíti a hulladékelszállítók gondját.

Emiatt mérgelődnek sokszor a lakók, és ezért kérjük meg ilyenkor a rendőrséget, hogy gyakrabban járőrözzenek – magyarázta a Zsirmon Máté. – Egyébként az utóbbi néhány évben ez a fajta „rendetlen” guberálás visszaszorulni látszik.

Ám hiába a járőrözés és az időnkénti bírságolás: az illegális guberálás továbbra is számos családnak nyújt „tisztességes” megélhetést a környéken.

Megosztás