Több mint 50-en pingpongoztak a Vránics János emlékversenyen

Második alkalommal rendezték meg a Nagyatádi Asztalitenisz Klub elhunyt tagjának emlékére a sporteseményt. A versenyzők nevezhettek egyéniben és páros kategóriában is, a legidősebb korosztály is asztalhoz állt.

A 2019-ben, 72 éves korában elhunyt sporttárs, a Nagyatádi Asztalitenisz Klub alapító tagja, Vránics János emlékére második alkalommal rendezték meg a tornát szombaton az Árpád fejedelem iskolában. Az idei verseny létszámában 9 fővel felülmúlta a tavalyit: 52-en neveztek be a tornára. És nem csak nagyatádiak vettek részt a megmérettetésen: érkeztek versenyzők Ladról, Csurgóról, Kaposvárról, Nagykorpádról, Csokonyavisontáról és Segesdről is – csak hogy néhányat felsoroljunk.

Az emlékverseny reggel 9 órakor kezdődött és egészen délután 2 óriág zajlottak a játszmák. Minden korosztályban neveztek be versenyzők, a gyermektől kezdve a szeniorokon át 70 év felettiekig – még 85 éves versenyző is akadt.

A II. Vránics János emlékversenyen az alábbi eredmények születtek:

Női egyes:

1. Cserván Viktória – Kaposvár
2. Pirosné Tamás Krisztina – Lad
3. Simon Kata – Nagyatád

Férfi egyes:

1. Márton Kornél – Kaposvár
2. Dani Péter – Kaposvár
3. Cserván Viktória – Kaposvár – (ez nem elírás, Viktória a teljesítményével a férfi mezőnyben is az élre tört)

Női páros:

1. Simon Kata és Cserván Viktória
2. Kele Brigitta és Pirosné Tamás Krisztina
3. Györkös Tamásné és Györkös Luca

Férfi páros:

1. Kovács László és Kiss Gábor – Nagyatád
2. Dani Péter és Máté Kornél – Kaposvár
3. Kiss Zsolt és Cserti Tibor – Nagykorpád

Leány egyes:

1. Herr Zsófia – Nagyatád
2. Szerják Dorka – Csokonyavisonta
3. Györkös Luca – Segesd

Fiú egyes:

1. Herr Krisztián – Nagyatád
2. Tulézi Viktor – Nagyatád
3. Domján Erik Zsombor – Kaposvár

Szenior egyes (70 év felettiek):

1. Kistaj Sándor – Kaposvár
2. Stoff István – Nagyatád
3. Bali Tibor – Kaposvár

Szenior páros:

1. Stoff István és Kömpf Gyula
2. Bali Tibor és Kistaj Sándor – Kaposvár
3. Román Imre és Ónodi János

Megosztás