Tűzoltókosárból kérte meg kedvese kezét

Sokan lehettek szemtanúi a múlt szombati különös lánykérésnek a Széchenyi téren: több vélhették úgy, hogy a katasztrófavédelem éppen leszakadt faágat távolít el, de valójában egy tűzoltó tette fel a nagy kérdést.

November 13-án délelőtt félpályás útlezárás volt érvényben egy rövid időre a Széchenyi park déli oldalán. Az út szélén tűzoltó autó állt, melynek kosara a magasba emelkedett, rajta egy tűzoltóval. Az erre közlekedők kíváncsian tekintettek fel: talán egy veszélyessé vált faágat próbálnak eltávolítani? Ám ilyesmiről nem volt szó, valójában a kosárban tartózkodó tűzoltó, a 25 éves Horváth Richárd őrmester barátnője lakásának erkélyéhez emelkedett fel, hogy a levegőből tehesse fel számára a nagy kérdést: „Hozzám jössz feleségül?”

Elébe ugrunk a történetnek és eláruljuk, hogy a lány, Martina igent mondott. Az újdonsült menyasszony elmesélte: Richárd minden részletet pontosan eltervezett.

Még azt is megoldotta, hogy véletlenül se hagyjam el a lakást: megbeszélte a barátnőmmel, hogy hívjon el nyomós okkal kávézni, éppen őrá vártam, ezért nem mentem sehová – mesélte Martina. – Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy zene szól odakintről, a Bruno Marstól a Marry You. Aztán legnagyobb meglepetésemre valaki egyszer csak valaki bekopogott az ablakon. Akkor láttam, hogy a Ricsi az, virággal a kezében – akkor kezdett leesni, hogy mi is történik. Még mondta is, hogy tudja, hogy nem szeretem a virágot, de ilyen jeles alkalomkor illik adni, művirágot pedig mégsem hozhatott.

A fiatal tűzoltó őrmester ezt követően tette fel a nagy kérdést, melyre Martina boldogan igent mondott. A pillanatot egy az erkély mellett zümmögő drón meg is örökítette – melyet a pár barátja, Pap Richárd irányított. A cikkben szereplő fotókat is ő készítette.

Sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak! 

Megosztás