Tűzoltókosárral jutottak be a rosszul lett férfi lakásába

Nagy riadalmat okozott a Hunyadi utcában, amikor egyszerre vonultak ki a tűzoltók, a rendőrök és a mentők is egy lakásából kijutni nem tudó idős férfihoz, aki rosszul lett az esti órákban.

A helyi lakosok elmondása szerint így történt az eset: az egyik Hunyadi utcai tízemeletesben élő idős úr rosszul lett a negyedik emeleti lakásában, melynek következtében a földre rogyott. Az alsó szomszédok hallották a puffanást, ahogy az úr elesett, ezért felmentek hozzá, ám az ajtó zárva volt. Beszélni tudtak a férfival, ám az állapota miatt nem tudott nekik ajtót nyitni. Lefutottak a földszintre segítségért, ekkor többen is értesítették a hatóságokat. A szemtanúk szerint 18:45 körül már a helyszínen szirénáztak a mentők, a tűzoltók és a rendőrök is. A katasztrófavédők végül a lakás nyitott ablakát választották a bejutáshoz, mivel az nyitva maradt. Tolólétrán keresztül kosárból másztak be a tűzoltók a férfi otthonába, aki az ágynál várta őket. Belülről kinyitották az ajtót, így a mentők is bejutottak, akik rögtön ellátták az idős urat, majd kórházba szállították. A fényképet az egyik helyi lakos, Györke József küldte szerkesztőségünknek.

Az ablakon át jutottak be a tűzoltók a negyedik emeleti lakásba.
Az ablakon át jutottak be a tűzoltók a negyedik emeleti lakásba.

 

Megosztás