Új parkolókat épít a város

Enyhít az önkormányzat a tízemeletesek környékén lévő parkolási gondokon. Lakossági kezdeményezésre most elkezdett ott 14 új parkolóhelyet kialakítani. Közben az egészségügyi központ mellett is épül egy új parkoló.

A 10 emeletes házakban és a környékén lakók keresték meg az önkormányzatot. azzal, hogy nehezen tudnak parkolni a lakóházuk közelében. A városháza munkatársai megvizsgálták, hogyan tudnak ezen segíteni. Kiderült, arrafelé nincs az önkormányzat tulajdonában szabad közterület. Ezért vásárolni kellett egy ingatlanrészt, ami alkalmas parkolóhelyek kialakítására.

Ez a vásárlás már korábban megtörtént, és most megkezdődött annak a 14 parkolónak az építése, amivel úgy gondoljuk, hogy javítani fogjuk a parkolási lehetőségeket itt, a Hunyadi utca északi oldalán, és ezzel a lakóknak komfortosabb, könnyebb lesz a helyzete – mondta Ormai István polgármester.

Az új parkolóhelyeknek, köztük egy akadálymentesnek az építése 7 millió forintba kerül. Ezt saját beruházásban készítteti el az önkormányzat.

Az egészségügyi központ környékén legalább olyan zsúfolt a parkoló, mint a 10 emeleteseknél. Csakhogy ott főleg napközben nehéz megállni, hiszen akkor mennek sokan a rendelőkbe. Ott úgy próbál meg könnyíteni a helyzeten a város, hogy kialakítanak egy belső parkolót a központ háta mögött, ahol az orvosok és az ápolók tudnak majd parkolni. Ezek a munkálatok is elkezdődtek már.

A belső parkoló elkészülte után remélhetőleg kint, a lakossági parkolóban több hely marad majd a rendelőkbe érkezőknek.

 

Megosztás