Újabb öt osztály került karanténba a nagyatádi általános iskolákban

Egyre gyakrabban ütik fel a fejüket a covid fertőzöttek az iskolákban: ma a Bárdos iskolában három, az Árpád fejedelem iskolában 2 osztályt küldtek karanténba.

A múlt héten még arról számoltunk be, hogy a két iskolában 2-2 osztály diákjai kerültek hatósági házi karanténba, mivel koronavírus fertőzöttet azonosítottak a gyerekek között. A protokoll szerint a velük érintkezésbe került oltatlan osztálytársak is kénytelenek otthon maradni több napig. Vasárnap két osztály elkülönítési ideje is letelt, ám a mai napon újabb igazolt fertőzötteket azonosítottak. Így a Bárdos iskolában három, az Árpád fejedelem iskolában pedig két további osztály diákjai kerültek karanténba. Iváncsics Gyula iskolaigazgató kérdésünkre elmondta: a nehézségek ellenére még kezelehető a mostani helyzet.

Nyilván kellemetlen mindenkinek, hiszen felborítja a tanítási rendet. De amíg az oktató rétegből nem esnek ki sokan, addig tartható a jelenlegi helyzet. A karanténszabályok ettől a héttől rövidültek is: az igazoltan fertőzöttek esetében minimum 7 nap az elkülönítés ideje, és utána csak háziorvosi igazolással térhetnek vissza a közösségbe. Az érintkezésbe került diákok pedig 5 nap után térhetnek vissza, amennyiben tünetmentesek – mondta az igazgató.

A Bárdos iskolában jelenleg négy diák esetében állapították meg igazoltan a betegséget, valamint egy tanár is karanténba kényszerült megbetegedés miatt. Emiatt összesen 53 diák van hatósági házi karanténban.

Az Árpád iskolában jelenleg három osztály van elkülönítve, ebből két osztály esetében ma reggel kellett elrendelni a karantént: az egyik csoportban két igazolt fertőzöttet is azonosítottak. Összesen 24 tanuló kényszerült otthon maradásra. 

Megosztás