Utánam, srácok!

Oviban az ebéd utáni alvások (mi volt a jeled?), a homokozós délutánok és a mesébe illő Mikulás. Suliban mindenekelőtt a szünetek, az első szerelem és az osztálykirándulások. Retro csoportképek idézik a gyerekkort.

A gyerekkor világa varázslatos. Maga a csoda. Ezért van különös jelentősége mindennek, ami arra emlékeztet bennünket. Legyen az egy régi dal, egykori osztálytárs, vagy a fiók mélyéről a kezünkbe akadó fotó.

Nekem speciel a hársfavirágok illatával vegyülő menzai konyhaszag, az óvodai bepisilések szégyene, az összetört-cukrozott eper íze a fa alatt ülve a pokrócon, a véget nem érő focizások a téren és az 50 filléres gombóc fagyi. (Ez utóbbiból azért kiderül, hogy meglehetősen régen volt.)

1975: emlékszik még valaki arra az évre? Ekkor mutatták be az Utánam, srácok! című kultikus filmet, ennek a zenéjét választottuk a fotókhoz.

Ha akad otthon egy régi fotó az oviból vagy suliból, várjuk a facebook-oldalunkra! Akárhányas években is történt, hiszen egyeseknek a 70-es évekre, másoknak akár a 2000-es évek elejére esett a gyerekkoruk. Akad, akinek egy adott korszak retro, másnak pedig ugyanaz már történelem. Akár így, akár úgy, várjuk hozzászólásaikat, fotóikat a témáról. Eredjünk együtt az eltűnt idő nyomába! És ne feledjük: május 5-én lesz az első Nagyatádi Retro Nap!

 

Megosztás