Vakációra készülnek a járvány után a nagyatádi iskolákban

Egy hét maradt hátra a tanévből – ám az iskolákban most senki nem írja fel a táblára, hogy VAKÁCIÓ. 10-15 diák napközis felügyeletét látják el az iskolák még júniusban, majd a héten csendesen elballagnak a végzősök.

Csendesek a Bárdos iskola folyosói, csak távoli gyerekzsivaj töri meg az aula némaságát. Kettő kivételével az összes tanterem zárva van. Ebben a kettőben is csak néhány asztalra nincs felrakva a szék, jelezve, hogy valaki használja az iskolapadot.

Jelenleg csak egy maroknyi diák tartózkodik az épületben – míg máskor az év ezen szakában még javában zajlik az iskolai oktatás utolsó hete. Most viszont a napközis tábor helyett iskolai felügyelet van: összesen 13 gyermekre vigyáznak a pedagógusok reggel 8 órától délután 4-ig, de közülük sem jön be mindenki az iskolába. Hétfő reggel 8 diák játszott az udvaron.

Rajtuk kívül még néhányan pár óra erejéig bejárnak az iskolába. Bár a digitális oktatás keretiben a legtöbb diák jegyeit le tudták zárni, akadtak esetek, ahol problémák merültek fel egy-egy tantárgy teljesítésével. Megközelítőleg 40 gyermek szüleit kereste fel a tantestület, hogy néhány korrepetáló és felzárkóztató foglalkozásra jelenjen meg az iskolában. Az egyikőjük, Bence irodalomból és nyelvtanból szorult segítségre, de a héten már végez a tananyaggal, és kezdődhet a nyári szünet. A vakáció most keserédes számára. Bence azt mondja, nagyon hiányoznak neki az osztálytársai, meg a foci. Most lesz ötödikes. Miután a tanárával végigmentek a problémás anyagrészeken, és bepótolták a házi feladatokat, már haza is mehetett. Léptei nagyokat koppanva visszhangoztak az üres folyosón.

Sok nehézséget kellett megoldani az elmúlt három hónapban tanárnak, diáknak és szülőnek egyaránt. A digitális oktatás mindenkinek új volt, és különösen nehéz helyzetben voltak azok, akiknek nem volt otthon számítógép és internet. Ám nem csak az eszközökön múlott a távoktatás sikere. Erről a Bárdos iskola igazgatója, Iváncsics Gyula osztott meg velünk egy történetet.

Volt egy anyuka, aki a szőlőhegyen lakik, alig van ott térerő, egy telefon jutott három gyerekre, nem tudta megoldani a digitális oktatást. De semmi gond nem volt ezzel, jelezte felénk a gondot, és a családsegítők kivitték nekik borítékban a leckét és a tananyagot. Tehát az eszközhiányt át lehetett hidalni – mesélte az igazgató.

Időközben a felügyeletre szoruló diákok is visszatértek az udvarról az osztályterembe – most matematikafoglalkozás következik. A gyerekek nem ülhetnek egymás mellé – szigorúan távolságot tartva, egymás mögött ülnek, még a felügyelő pedagógusok sem hajolnak közel hozzájuk.

Jani nagyon szereti a matematikát, egyedül a területszámítással voltak nehézségei, ebben kért segítséget. A munkafüzetében alig vannak megoldatlan feladatok, de most gyakorlásképpen azokat is bepótolja. Elégedetten meséli, milyen jól ment neki az otthoni tanulás, igaz, a testvérének már kevésbé, őt nehezen tudták rávenni a szülők. Ahogy Jani mondta, kész botrány volt, amit kisöccse művelt. Büszkén mutatja a sebhelyét – mint egy háborús hős a kitüntetését -, amit egy biciklis esés következtében szerzett a múlt héten.

Gergő asztalánál az egyik felügyelő pedagógus, Erika néni több időt tölt el, türelmesen magyarázza neki a matekleckét. Gergő összevont szemöldökkel koncentrálva igyekszik megoldani a feladatokat, az útmutatással könnyebben megy. Neki a rajz a kedvenc tantárgya, de azzal majd csak később foglalkoznak.

A tízórain már túl vannak, a kollégiumból hozták át nekik: párizsikrémes szendvicset ettek. Ám az udvaron töltött aktív játék és testmozgás meghozta a hatását: már ismét korognak a gyomrok, a gyerekek türelmetlenül fészkelődnek. Hamarosan együtt átvonulnak a kollégiumba ebédelni, ahol tárkonyos pulykaraguleves és szilvás gombóc kerül terítékre. Uzsonnaként kockasajtot, kiflit és epret csomagolhatnak el a délutáni foglalkozásokra.

Az iskolában most a ballagásra készülődnek, természetesen nem a megszokott keretek között. Már leforgattak egy kisfilmet, amit online ballagásra fognak felhasználni, ezt szombaton teszik közzé a közösségi médián. Három végzős osztály fejezi be tanulmányait, összesen 62 diák. A járványügyi helyzetre való tekintettel a három osztály mind külön napon ballag el az iskolából: csütörtökön, pénteken és jövő hétfőn. A szülők az iskola épületén kívül várhatják majd a gyerekeiket – hiszen nem alakulhat ki nagy tömeg a négy fal között. Sosem volt még ilyen ballagásra példa.

Június végéig lehet napközis felügyeletet kérni, majd legközelebb augusztus utolsó két hetében, a tanévkezdés előtt. A kettő között a pedagógusok is kiveszik a jól megérdemelt szabadságukat. Az igazgató meséli, hogy az elmúlt hónapok nagyon kifárasztották a tanárokat, volt olyan pedagógus, aki még este 8-kor is messengeren üzent a diákjának a leckével kapcsolatosan.

Legközelebb szeptemberben találkoznak a gyerekek és a tanáraik. Hogy addigra vajon ténylegesen megnyitja-e az iskola a kapuit, még nem lehet tudni. Ugyanakkor 72 kisgyereket írattak be a szüleik az iskolába, az igazgató örömmel mondja: rég nem volt ekkora létszámú jelentkezés.

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás