Valamit a percek közé…

Különleges versmondó versenyt szerveztek Nagyatádon. Kevés olyan akad ugyanis, amit egy napjainkban is alkotó költőről neveznek el. A Bertók László tiszteletére rendezett szavaló versenyre maga a művész is ellátogatott.

Akadt, aki kedvtelésből, mások a kultúra iránti elkötelezettségük miatt, megint mások a kihívás kedvéért jelentkeztek az első Bertók László versmondó versenyre.

A Nők Nagyatádért Egyesület és a Kulturális Központ együttműködésével rendezték meg a versenyt. Bertók László nagyatádi kötődésű költő tiszteletére. Az első fordulóban az ő verseit szavalták a nevezők. A művész maga is ellátogatott az eseményre.

– Meglepett, amikor megtudtam, hogy az én verseimből, ilyen még nem volt. Úgyhogy ehhez kicsit nagyatádinak kell lenni. – osztotta meg velünk élményét a költő.

Az első helyen a nagyatádi Fodor Zsuzsanna Dorottya végzett, a második Kurucz Ádám, míg a harmadik Baranyi Liána lett. Fodor Zsófia Franciska Nagyatád Város Különdíjában részesült, míg Fülöp Katalin továbbjutott a Latinovits Zoltán Országos Vers- és Prózamondó Találkozóra.

Az alábbi videókban megtekinthetik a győztes szavalatot és összefoglalónkat a versenyről!

Megosztás