Varázséj után jönnek a zenés nyári esték

A Szent Iván-éjhez kapcsolódva szombaton rendezik az idei múzeumok éjszakáját egyebek között tűzugrással, kincskereséssel és táncházzal. A következő hétvégén pedig kezdődik a zenés esték sorozata, méghozzá Tóth Verával.

Kitört a vakáció, kezdődnek a szabadságok és a nyári programok is. Kinek külföldön, kinek idehaza, a Balatonon, a Gyékényesi-tó partján, vagy itt, Nagyatádon és környékén.

Megnéztük, hogy az erdőkben, így kirándulóhelyekben gazdag városkörnyéki és a strandolási lehetőségen kívül milyen rendezvények várnak ránk. 

Két nap múlva, szombaton este lesz a Múzeumok éjszakája nagyatádi eseménye: tárlatvezetéssel, kézműves foglalkozásokkal, mesés kreatív foglalkozással, kiállításokkal, kincskereső játékkal, néptáncbemutatóval, koncerttel, táncházzal és tűzugrással.

A következő hétvégén tartják a Zenés Náyri Esték Nagyatádon koncertsorozat első estéjét: a Tóth Vera Quartet lép fel a turisztikai központ szabadtéri színpadán Július 2.-án 21 órakor. A következő esemény júl. 23-án lesz, akkor Molnár György harmónikaművész és koncertzenekara Gallusz Nikolettel és Csonka Andrással szórakoztatja majd az atádiakat. A harmadik pedig augusztus 6-án, immár a Széchenyi park Zenepavilonjánál, ahol a Dívák, azaz Fésűs Nelly, Ladinek Judit és Sári Éva örvendezteti meg a közönséget. A programok ingyenesek, rossz idő esetén a kulturális központban tartják meg őket.

Egy héttel később, júl. 9-én Rock&Roll retro party-t rendeznek a turisztikai központ szabadtéri színpadán. Egy fergeteges élőzenés, táncos rock&roll retro partyba hívják a közönséget. A turisztikai központ szabadtéri színpadán a Pedrofon zenekar húzza a talpalávalót, ezután Dj ISAT kalauzolja el a résztvevőket a retro világába, és vendég lesz a Nagyatádi Zumba csapat. 

Július 22-én, pénteken este pedig Rock kocsma lesz a Nagyatádi Kulturális Központban. Várják az érdeklődőket egy felejthetetlen élőzenés bulira, ahol a nagy klasszikusok méltán híres előadója, a Woodpecker zenekar lesz a házigazda. 

Valamennyi rendezvényre belépődíj nélkül látogathatunk majd el. A további rendezvényekről folyamatosan tájékoztatást adunk az Atádhír Programok rovatában.

Megosztás