Végső búcsút vettek Kovacsics Csabától

A Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetőjét 2018. december 6-án 14 órakor a barcsi Béke úti temetőben katonai tiszteletadás mellett végső nyugalomra helyezték.

A hozzátartozók és a barátok mellett a kollégák is végső búcsút vettek Kovacsics Csaba rendőr alezredestől.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét idézzük:

„Néhai Kovacsics Csaba rendőr alezredes 1996. augusztusában nyomozóként kezdte meg hivatásos szolgálatát a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság állományában a Barcsi Rendőrkapitányságon. Felsőfokú szakmai végzettségének megszerzését követően első tiszti kinevezésére 1997. júliusában került sor. 1998. június 01-jei hatállyal főnyomozói beosztásba helyezték.

2000. január 01-jén a Vizsgálati Alosztályon fővizsgálónak nevezték ki, majd 2007-től kiemelt fővizsgáló beosztásba került. Még abban az évben a Vizsgálati Alosztály vezetőjének, 2010. júliusától a Bűnügyi Osztály vezetőjének nevezték ki.

2016 márciusában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Nagyatád Rendőrkapitányság megbízott vezetője lett, kapitányságvezetői kinevezésére 2018. június 01-jén került sor.

Pályafutása során 12 alkalommal részesült különböző szintű dicséretben, jutalomban, továbbá három alkalommal léptették elő soron kívül magasabb rendfokozatba.

Emlékét őrizzük.”

Megosztás