Versek a színházteremből

A hagyományoknak megfelelően Nagyatádon rendezték meg a Regösök húrján… vers- és prózamondó verseny regionális döntőjét, ahol csaknem harminc diák szavalhatott azért, hogy bekerüljön az országos döntőbe.

A kulturális központ színháztermében, rangos zsűri előtt mutathatták meg tudásukat a Dél-Dunántúl fiatal vers- és prózamondói. A versenyzőket Ormai István polgármester is köszöntötte, aki egyben a verseny főtámogatója.

A négytagú zsűrit Dr. Kis Szilvia Zsuzsanna, a Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője, Sarkadi János, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, Gőbölös Izolda Edit, az Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ hivatali főtanácsosa, valamint Balatincz Gyöngyi mesterpedagógus, a háromfai Móricz Zsigmond Általános Iskola tagintézmény-vezetője alkotta. Mindannyiuknak nehéz dolga volt, hisz számos jó versmondó közül kellett kiválasztaniuk azt a hatot (korcsoportonként hármat), aki továbbjuthat az országos döntőbe, amit ezen a héten szombaton rendeznek meg Budapesten.

Végül hosszas tanakodás után az 5. és 6. osztályos korcsoportban első helyen Szász András, második helyen Weinhoffer Hanna, harmadik helyen pedig Kovács Dávid végzett, míg Buzás Botond a Magyar Versmondók Egyesületének különdíját kapta meg.

A 7. és 8. osztályos tanulók közül Rákos Fanni Annamária bizonyult a legjobbnak, őt Márkus Sára követte, Fehér Kíra pedig a harmadik helyen végzett, így ők képviselhetik a régiót Budapesten.

Nagyatád város különdíját Babos Barnabás kapta meg, míg Horváth Sárát a zsűri különdíjjal jutalmazta.

Megosztás