Veszélyes hulladékot égettek el és szórtak ki az út mellé

A 45 éves férfi és két társa úgy szabadult meg az olajjal, és egyéb veszélyes anyagokkal szennyezett szeméttől, hogy azt elégették, illetve egy földesút mellet kiszórták. Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott.

Veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség azzal a 45 éves dél-somogyi férfival és két társával szemben, akik úgy szabadultak meg az olajjal, és egyéb veszélyes anyagokkal szennyezett szeméttől, hogy azt elégették, illetve egy földesút mellet kiszórták.

A vádlott autószerelő műhelyt üzemeltetett, melynek működése során nagyobb mennyiségű, részben veszélyes hulladéknak minősülő szemét keletkezett: festékes flakonok, olajos rongyok, gépjármű olajszűrők. A másik két férfi a vádlottnál javíttatták a gépkocsijaikat, aki az egyik alkalommal megkérte őket arra, hogy a műhelyben keletkezett hulladékot adják le egy környékbeli hulladéklerakóban, holott tisztában volt vele, hogy ezen a helyen veszélyes hulladékot nem vesznek át, illetve számolt azzal is, hogy társai a szemetet a hatóság által nem engedélyezett helyen fogják lerakni.

A másik két vádlott elfogadta a felkérést, és a műhelyből kb. 20 zsák szemetet szállítottak el, azonban a hulladékot nem a lerakóba vitték, hanem annak egy részét az egyik vádlott lakóhelyén elégették, míg a fennmaradó részt egyszerűen kiszórták egy földesút mellet.

A Nagyatádi Járási Ügyészség az autószerelő műhelyt üzemeltető vádlottal és büntetlen társával szemben felfüggesztett, míg a másik büntetett előéletű férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. 

Az ügyben a Nagyatádi Járásbíróság 2021 februárjában hirdetett ítéletet, melyben a férfiakat ugyan az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, azonban a vádlottakat közérdekű munka büntetésre ítélte, ezért az ügyészség valamennyi vádlott vonatkozásában a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést.

Megosztás