5-11 fok lesz éjszakánként a héten
A megszokottnál jóval hidegebb az idő, és nem jók a kilátások ezen a héten sem: a 15-25 mm várható csapadék mellett 15-20 fok lesz a legmagasabb nappali hőmérséklet. Már fűteni kell, de sokan próbálnak meg spórolni vele.
Nem segíti a hőérzetünket az sem, hogy a hét minden napjára esőt várnak térségünkben, összességében mintegy 15-25 mm-t. Az óránkénti 35-45 km-e szélsebesség miatt még hidegebbnek érezhetjük a levegőt.
Nem szerencsés, hogy éppen akkor kell ilyen korán befűtenünk, amikor megugranak a gáz- és az áramdíjak.
– Mi már a múlt héten befűtöttünk, elindítottuk a kazánt, átállítottuk nyári üzemmódról – mondta egy kétgyermekes családapa. – Cserépkályhánk is van, de abban még nem gyújtottunk be.
Egy második emelti társasházban élő, egyedülálló nő azt mondta, ő még spórol.
– 17-18 fok van napközben, melegítőben vagyok itthon, és betakarózom a plédbe, de ha még pár napig nem melegszik az idő, muszáj lesz befűtenem – mondta.
A 240 távfűtéses lakásban is elindult a múlt héten a fűtés, néhány helyen most légtelenítést végeznek.
– Nagyon hideg volt már egy hete is, nálunk sok az idős ember és a kisgyerek, úgyhogy kértük a fűtés elindítását – mondta az egyik közös képviselő. – Kár, hogy már régóta nincs próbafűtés, mert most sem indult el problémamentesen. Abban a lépcsőházban, amelyikben nem működik rendesen az egyik felszálló vezeték, nem melegedtek fel annyira az egymás fölött lévő lakásokban egyes radiátorok. A légtelenítést folyamatosan végzik.
Egy friss országos kutatás szerint a magyarok 12 százaléka jelentősen, 58 százaléka pedig 1-2 fokkal fogja lejjebb tekerni a termosztátot a télen.
A hét végéig borult, csapadékos, hűvös idő várható, és utána sincs kilátás a 20-25 fokos indián nyárra.