50 kilométert futnak a jubileum tiszteletére a nagyatádi bajnokságon

Városunkban vehettek részt a maratonisták az 50 km-es Ultrafutó Bajnokságon. A verseny a tegnap elhunyt Monspart Saroltának és a város évfordulójának állít emléket. 39 indulóval rajtolt el a mezőny.

Zártkapus keretek mellett hirdették meg városunkban a Magyarország 2021-es 50 km-es Ultrafutó Bajnokságát. Összesen 39 igazolt versenyző vállalkozott a megmérettetésre – ami azért is érdekes egybeesés, mert annak idején éppen ennyien indultak az első nagyatádi hosszútávú triatlonversenyen – emelte ki a versenyigazgató, dr. Herr Gyula. Feltehetően a célba érkezők aránya is ahhoz lesz hasonlatos, néhány versenyző lemorzsolódásával 33-ra becsülhető a táv sikeres teljesítőinek száma – tette hozzá a rendező. Az ultramaraton lefutására megszabott limit 6 óra 15 perc.

A rajt helyszíne a városi strand parkolója volt, a versenyzőknek innen indulva kell végigfutniuk a Zrínyi utcán, majd a bíróság épületénél megfordulva vissza a fürdőhöz. Ezen a hivatalosan is akkreditált pályán kell a futóknak összesen 25 kört teljesíteniük, vagyis egy kör éppen két kilométer.

Készülődnek a futók a rajtra
Készülődnek a futók a rajtra

A versenyt megtisztelte jelenlétével Lubics Szilvia, többszörös Sparathlon győztes, számos magyar futórekord tartója is, aki egy sérülésből felgyógyulva Nagyatádon most nem indult, viszont nagy jövőt jósol a rendezvénynek. Hamarosan a középtávú duatlon OB-n, azaz az eXtremeManD80 Tab versenyén fog rajthoz állni.

Lubics Szilvia és dr. Herr Gyula a célkapuban
Lubics Szilvia és dr. Herr Gyula a célkapuban

A versenyzők nem sokkal a déli harangszó előtt sorakoztak fel a rajtvonalnál. A verseny műsorvezetője, Péter Attila a startot megelőző percben arra kérte a résztvevőket, hogy együtt emlékezzenek meg az éppen tegnap elhunyt világbajnok távfutóra, Monspart Saroltára.

Monspart Sarolta emlékére
Monspart Sarolta emlékére

Kiváló eredményei között világbajnoki címet szerzett, azt megelőzően először futotta le Magyarországon a maratoni távot női versenyzőként – mondta Péter Attila. – Később a sportág edzője lett és szövetségi kapitánya, később az egész magyar sportért rengeteget tett szurkolóként is – akik emlékeznek rá, a budapesti maratonon rendszeresen lehetett látni szurkolóként –, rendszeresen ott volt minden alkalommal. Nagyon keményen megküzdött életében egy betegséggel, sokáig uralni is tudta, de sajnos most már nem lehet közöttünk. Emlékezzünk rá néhány másodpercig.

Ezt követően felharsant a rajtot jelző kürt, és a versenyzők nekivágtak az 50 kilométeres távnak. Az egész országból érkeztek maratonisták: Budapestről, Veszprémből, Pécsről, Kecskemétről, Debrecenből, Paksról, Békéscsabáról, sőt még a messzi, határ menti Kisvárdáról is.

Az 50 kilométeres Ultrafutó Bajnokság rajtja
Az 50 kilométeres Ultrafutó Bajnokság rajtja

A legfürgébb versenyzők akár stabilan négy percen belüli kilométereket is képesek teljesíteni, vagyis akár 3 és fél óra alatt is lefuthatják az 50 kilométert. Feltehetően ezen sorok megjelenésekor már célba is érkezett az első versenyző.

Eredetileg a verseny a város 50. évfordulójának tiszteletére szervezett futófesztivál része lett volna, a pálya Nagyatád belvárosában haladt volna át a Szent István szobor előtt. Ez a szándék a célba érkezőknek szánt érmeken is látszik: azokról ugyanis első királyunk képmása és egy gesztenyefalevél köszön vissza. És persze a bajnokság így is a város jubileuma előtt tiszteleg – minden, a várossá alapítás óta eltelt év után egy kilométer futnak a versenyzők.

Az eredményhirdetést 18:30 körül tartják meg, melyről holnap fogunk beszámolni.

Megosztás