A nagyatádi dohánybeváltó története II. rész

A kiváló Havanna dohányt csak Somogyban tudták termeszteni. A 70-es években az NDK-ba és Hollandiába exportálták. A 80-as évek közepén egy hektár dohányföld kétéves bevételéből már Ladát lehetett venni.

A II. világháború után a dohányjövedék pénzügyminisztériumi irányítása megszűnt, és nemzeti vállalatok jöttek létre. A szocializmus évtizedeiben a szervezet és az elnevezés többször is módosult, 1971-ben megalakult a Dunántúli és Duna-Tisza közi Dohányfermentáló Vállalat (és annak Nagyatádi Dohánybeváltó Üzeme).

Az üzem vezetője 1974-től Fodor József, 1986-1993-ig Selmeczy István volt. A dohánybeváltó utolsó igazgatója Nagybocskai Tamás volt.

Az 1970-es években a belföldre szánt dohányt az Egri Dohánygyárba szállították. Jelentős volt az export, fő kiviteli irány a Német Demokratikus Köztársaság és Hollandia voltak. Külföldre elsősorban a zsíros tapintású, vékony, szinte szarvasbőr minőségű, kiváló Havanna dohányt szállították, ami a szivarok takaróleveleként szolgált. Ezt a fajtát Magyarországon csak Somogy megyében tudták termeszteni, a természeti feltételek csak itt feleltek meg termesztésének. A Virginia fajtát, amiből cigaretta töltőanyag készült, Szolnokra szállították gépi fermentáló üzembe, majd onnan szállították tovább az Egri Dohánygyárba. Ezt a fajtát töltötték-töltik az 1973-ban bevezetett Sopianaeba is.

Az évente átvett mennyiség 200-650 tonna között ingadozott, ez az évi termés mennyiségétől függött. A tavaszi hűvös időjárás, a nyári jégverés és az esetlegesen fellépő gombakárosítás (peronoszpóra) időnként visszavetette a betakarítható dohánylevél mennyiségét. A termesztés jól bejáratott rendszerben történt: aki a beváltóval termeltetői szerződést kötött, vetőmagot és szaktanácsot kapott, és garantált volt a dohány átvétele.

Az 1980-as években a beérkezett dohánylevél több mint fele már háztájiból származott, csak kisebb részét hozták nagyüzemek (termelőszövetkezetek). Ennek oka az volt, hogy a dohánytermesztés nagyon kézimunka-igényes tevékenység, a gépesítés pedig egyrészt igen költséges volt (főleg az USÁ-ból lehetett beszerezni megfelelő gépeket), másrészt pedig a próbálkozások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert annyira alapos előmunkálatokat igényelt a használata. Emiatt és a szokások változása miatt (egyre jobban előtérbe került az egészségtudatos életvitel) az évtized második felében már csak 30% volt a Havanna dohány részesedése az országos dohánytermelésből. A Virginia nikotintartalma kisebb, és aromásabb is a Havannánál, termesztése pedig jobban gépesíthető. A sokáig nagy hírnévnek örvendő Szuloki dohányt 1985-től nem termesztették, helyette az igénytelenebb Hevesi fajta került előtérbe. Ahogy csökkent a termesztési kedv és a mennyiség, a szabályokat is ahhoz igazították: az évtized közepén termeltetési szerződés nélkül is átvették a dohányt. 1985-ben már a rendszerváltozás előszeleit lehetett érezni, új vállalkozási forma honosodott meg: Marcaliban egy termelő farmerrendszerben termelte a dohányt. Az átvételi árak elég kellemesen alakultak: 1 ha dohányföld 2 éves bevételéből Ladát lehetett venni (110 ezer forint volt egy Lada).

Az 1990-es évek elején már így ír a Somogyi Hírlap tudósítója: „a dohányipar privatizációja nem mindenkinek ígér kellemes füstfellegeket. Mert mi történik akkor, ha mondjuk az egri gyárat megveszi egy neves amerikai cég, s azt mondja, többet nem készít magyar szivart, nem kell neki a Havanna fajta, hoz inkább külhonból borítólevélnek valót. Selmeczy István üzemvezető szerint nem szabad borúlátónak lenni, mert a homokhát klímája különös ízeket termel, vetekszik a kubaival, a szivarborítónak való mindig talál piacot”. 1991-ben a nagyüzemek közül már csak a barcsi és a pusztakovácsi téesz termelt dohányt, a megyei termőterület a 30 évvel azelőtti negyedére, 250 hektárra esett vissza. Az 1990. évi vírusfertőzés és aszály miatt az 1991. évi készlet olyan alacsony volt, hogy Görögországból, Olaszországból és Kínából hoztak be dohánylevelet. A lejtmenet folytatódik.

1995. november 25-én eladták a Nagyatádi Dohánybeváltót az EURO-LINE KFT.-nek. 1996. február 16-án jelent meg a témával kapcsolatos utolsó sajtóhír a Somogyi Hírlapban. Vajda László, az EURO-LINE KFT. PR-menedzsere és egyik tulajdonosa nyilatkozta: „az egyik háromszintes épületet raktárnak adjuk ki, a másikban diszkont áruház és diszkó-étterem lesz, az udvaron pedig íjász klub”.

Ma már tudjuk, hogy ezek nem valósultak meg. A terület és az épületek egy része magántulajdonban van, ott az egykori dohányszárító épületét és a szolgálati házat lebontották, a park növényeit kivágták. A gimnáziumhoz közelebb eső területrészt a rajta lévő háromszintes épülettel és az egykori szolgálati házzal a városi önkormányzat vásárolta meg, és az állagmegóvó munkákat (tetőfelújítás) már el is végezték 2018-ban.

A nagyatádi beváltó steier fenyődeszkái az évtizedek alatt beitatódtak a fermentálás során keletkezett nedvekkel, gázokkal, ezért is különleges értékűvé vált a faanyag. Féregrágás, szú kártétel nyomokban sem fordult elő. A sárgásbarnára pácolódott, barátságos illatot árasztó függőleges tartóoszlopok még használhatók.