Boszorkányosan jó buli

Kártyából és kockából jósoltak a nagyatádi seprűlovasoknak! 10. alkalommal rendezték meg a Solar Hotelban a boszorkánybált.

Vicces ötletként indult az egész, szerettünk volna valami különleges csinálni még így farsang előtt, és ha már farsangkor amúgy is boszit égetnek, akkor előbb legalább vonuljanak fel! – meséli Tóth Sándorné „Manyi néni”, a bál ötletgazdája.

A bálon végre minden anyós megmutathatta, hogy a kedves öreg hölgy mögött vérbeli boszorka rejtőzik! Az idei volt a 10 alkalom, hogy a Solar Hotel aulájában maskarába bújva megtartották a boszorkánygyűlést. A délután igazi szeánsszal kezdődött: Mészáros Mária hivatásos jósasszony kártyából és kockából jósolt azoknak, akik a jövőjükre voltak kíváncsiak. Egy szertartással pedig, ahol a „kuncsaftot” asztalra fektették és a feje fölött karddal mágikus mozdulatokat végeztek, rontáslevételt is végeztek.

Munkában a jósnő
Munkában a jósnő

A vendégek közül csaknem 20 öltötték magukra a csúcsos kalapot és a vasorrot, köztük gyerekek is. A programok között szerepelt seprűlovaglás – és táncoltatás, bájitalok kóstolása (ami a keverők szerint egérfarkas borsikafű-koktél volt), varázsversek megírása és az est fináléjaként megválasztották, nem a legszebb, de legötletesebb boszorkaöltözék viselőjét. Az este táncmulatsággal végződött.

Fotók: Györke József

Megosztás