Csaknem 90-en jelentkeztek a nagyatádi tehetségkutatóra
Lezárult a „Nagyatád, itt vagyok!” – tehetségkutató verseny nevezési határideje. A helyi fiatalokat megszólító felhívásra összesen 86-en jelentkeztek színpadi, képzőművészeti és digitális kategóriában.
A tehetség jegyében fog telni a 2022-es év Nagyatádon: ahogy korábban is beszámoltunk róla, több fordulós tehetségkutató versenysorozatot szervez Nagyatád Város Önkormányzata „Nagyatád, itt vagyok!” néven. A rendezvényre 10-26 éves nagyatádi vagy nagyatádi iskolába járó fiatalok jelentkezhettek. A kiírás szerint a verseny célja támogatni a nagyatádi tehetségek, gyermekek és fiatalok fejlődési lehetőségeit és azok kibontakozását.
Az eredeti februári jelentkezési határidőt március 16-ig hosszabbították meg, a nevezők adatait már összesítették a szervezők: végül 86 fiatal adta be a jelentkezését. Ezen belül is a képzőművészeti kategóriában neveztek a legtöbben (41-en). A második legtöbb versenyző a vers, próza és színpadi jelenetek számban nevezett (23 jelentkező), 9-en a digitális, 7-en az zenei, 6-an pedig a táncos kategóriában indulnak.
A verseny első fordulóját, azaz a válogatót 2022. május 7-én tartják a kulturális központban. A továbbjutók szeptember 24-én új produkcióval léphetnek majd fel az elődöntőn, majd a tehetségkutató november 26-án ér véget a döntővel és a gálaesttel. A legjobb produkciókat 500 ezer forintos összedíjazásban részesítik.
További információk: Nagyatád, itt vagyok!