Kicsik és nagyok együtt ünnepelték a zene világnapját tegnap a kulturális központban. Énekesek és hangszeres fellépők is színpadra álltak. A zene világnapja nálunk dupla ünnep: egybeesik Bárdos Lajos születésnapjával.
Az Árpád iskola Bóbita kórusa, a Nagyatádi Vegyeskar és a helyi zeneiskola növendékei és tanárai közösen ünnepelték a zene világnapját. Az est során magyar dallamok és világhírű szerzemények egyaránt felcsendültek. Ez a nap hazánkban kettős ünnep: különleges véletlen, hogy egybeesik a város művészeti általános iskolája névadójának méltán híres zeneszerző, Bárdos Lajos születésnapjával.
Tanítvány és tanára együtt ünnepelték a zene világnapját – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír)
Az egy órás műsor során magyar és külföldi művek egyaránt felcsendültek. A közönség vastapssal jutalmazta a fellépők előadását.
Az Árpád iskola kórusának felkészítő tanára szerint a zene manapság folyamatosan jelen van a gyerekek életében. Az iskolai zeneoktatásnak azonban fontos szerepe van a gyerekek kulturális fejlődésében is.
– A fülükben a füles, és könnyűzenét hallgatnak. Ezzel egyébként semmi baj nincsen, csak tudjanak különbséget tenni! Legalábbis próbálom az ízlésvilágukat formálni – mondta az Atádhírnek Maronics Melinda, a gyermekkórus vezetője.
Hangszer és ének jól kiegészítik egymást – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír)
1975-ben az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsa nyilvánította október 1-jét a Zene Világnapjának. Yehudi Menuhin, a tanács akkori elnöke ünnepi beszédében a zene közvetítő és értékmegőrző erejét hangsúlyozta.
„Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának. Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással.”
(A beszéd teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvasható.)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 2. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 3. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 4. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 5. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 6. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 7. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 8. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 9. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 10. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 11. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 12. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 14. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 15. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 16. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 17. kép)

Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 13. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 15. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 16. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 17. kép)
Világhírű dallamok is felcsendültek az est során – fotó: Vránics Ildikó (Atádhír) (17 / 1. kép)