Egyre több a veszélyeztetett gyerek

74 százalékkal több gyerek lett érintett hatósági intézkedésekben a nagyatádi járásban egy év alatt. A szakemberek figyelmeztetnek: kritikus méreteket ölt a mélyszegénység, és mind több a szülői elhanyagolás. Videóval!

Egyre nagyobb a baj a hátrányos helyzetű családokban, és, persze, az ott nevelkedő gyerekekkel. A járás iskoláiból tavaly 734 esetben jelezték, hogy kimarad egy gyerek. Egyre nehezebb rávenni a szülőket, hogy iskolába járassák a gyereküket. Egyebek között ez is kiderült legutóbb a gyermekvédelmi szakmai tanácskozáson.

Ott a jelzőrendszer tagjainak a beszámolóit összegezték. Ezekből kitűnt: az elsődlegesen hozott probléma az anyagi megélhetés és a lakhatás hiánya. Ez a növekvő számú súlyos szülői elhanyagolással és a bántalmazással, valamint a legalapvetőbb életvezetési ismeretek hiányával szorosan összefügg, és olyan ördögi kört alkotnak, amely megoldhatatlan krízist okoz. 

 

Megosztás