Elballagtak az Ady iskola diákjai

Néhány nappal a 2019-es érettségi vizsgaidőszak kezdete előtt elballagtak az Ady Endre középiskola diákjai. Az ünnepségre az iskola aulájában került sor.

9 órakor utolsó alkalommal csengettek be a gimnázium végzős diákjainak. A tanulók beültek az utolsó, rendhagyó osztályfőnöki órájukra, és elmerengtek az elmúlt 4-5 év eseményein. 10 órakor elegánsan öltözve, virággal és a vándorbatyuval kezükben megkezdték bevonulásukat az aulába.

Összesen 6 osztály, és több mint 120 diák ballagott el a szombaton az Ady Endre középiskolából. Az ünnepségen a végzősök jelképesen átadták az egy évfolyammal alattuk járóknak az elballagott osztályok szalagjaitól roskadozó iskolazászlót. Dr. Büttnerné Bódi Ágnes, az iskola igazgatója beszédében elköszönt a végzős diákoktól – és egyben az egész iskolától is, hiszen az igazgató 34 év munka után nyugdíjba vonul.

Az ünnepségről készült képgaléria a képre kattintva megtekinthető.

Búcsúztatóbeszédet mondtak a végzős diákok is. A zenés műsort követően pedig kiosztották a kiemelkedő teljesítményű tanulókat a neves Ady-díjjal:

HAJDÚ VIRÁG 12. A osztályos tanuló, a gimnáziumi évei alatt nyújtott jeles tanulmányi eredményéért és angol nyelvből szerzett felsőfokú KOMPLEX nyelvvizsgájáért, valamint a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi versenyen elért országos 9. helyezésért.

KOVÁCS ÁDÁM 12. B osztályos tanuló, a gimnáziumi évek alatt nyújtott jeles tanulmányi eredményéért, angol nyelvből szerzett középfokú komplex nyelvvizsgájáért. Ádám részt vett a 2018-2019-es tanévben a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által szervezett Ágazati és Ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének országos döntőjén és ott 15. helyezést ért el.  Ezért az Ady díj mellett Emléklapot vehet át, valamint 50 pluszpontot kap a felsőfokú felvételi eljárásban.

SZABÓ CSABA 12. B osztályos tanuló, a gimnáziumi évei alatt nyújtott jeles tanulmányi eredményéért, angol nyelvből szerzett középfokú komplex nyelvvizsgájáért.

VOJKOVICS PANNA 12. H osztályos tanuló, a gimnáziumi évei alatt nyújtott jeles tanulmányi eredményéért, német nyelvből felsőfokú, angol nyelvből szerzett középfokú komplex nyelvvizsgájáért, valamint az Ultimate Frizbi országos bajnokságon elért 8. helyezésért.

Aranykoszorús jelvényt és könyvutalványokat kapott még további 20 diák tanulmányi- és sporteredményükért.

Az ünnepség után a hagyománynak megfelelően minden tanuló áthaladt az iskola udvarában álló színes kapun, miközben az igazgató gratulációját fogadhatták. 

A ballagásról készült képtárat hamarosan tovább bővítjük.

Fotók: Szőke Viktória

Megosztás