Györkös Balázs lesz az új nagyatádi rendőrkapitány

Az Atádhír információi szerint dr. Györkös Balázs r. alezredesre vár a Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetésének feladata. A jelenlegi barcsi kapitány korábban már dolgozott itt: a közlekedésrendészeti osztályt vezette.

A 44 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovacsics Csaba utódját természetesen a Somogy Megyei Rendőrfőkapitány, Molnár Gábor ezredes nevezi majd ki. 

Dr. Györkös Balázs 1996-tól teljesít hivatásos rendőri szolgálatot a Somogy megyei rendőr-főkapitányság állományában. Marcaliban járőrként kezdte rendőri pályafutását. 2001-ben a Rendőrtiszti Főiskola Közlekedésrendészeti szakán, 2009-ben pedig a Pécsi tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán felsőfokú végzettséget szerzett. Ugyanebben az évben rendészeti szakvizsgát, majd 2014-ben rendészeti vezetővé képző szaktanfolyamot végzett.

2009-ben kinevezték a nagyatádi közlekedésrendészeti osztály vezetőjévé. 2015 márciusában a Barcsi rendőrkapitányság megbízott, majd kinevezett vezetője lett.

A rendőr alezredest egyébként határozott, ugyanakkor korrekt vezetőnek tartják Barcson, jó a megítélése a városban.

Megosztás