Hősies küzdelem a levéltengerrel

Öt közfoglalkoztatott és a városgondnokág öt munkatársa birkózik hetek óta a város közterületeinek sok száz fájáról lehulló levelekkel. Igyekeznek a havazás kezdetére rendbe tenni az utcákat és a parkokat.

Október közepe óta dolgoznak, amikor az időjárás lehetővé teszi, akkor két önjáró fűkaszával gyűjtik a levelet, egyébként pedig kézi erővel, majd kisteherautóval elszállítják.

Néhány éve ez gyorsabban ment, akkor száznál is több közfoglalkoztatottja volt a városnak, így a lombhullás szezonjában naponta 30-35 munkás foglalkozhatott ezzel, naponta 30 köbméter, 10 platónyi falevelet tudtak összegyűjteni.

Az elmúlt időszakban kétszáznál is több fával gazdagodott a város, hetven csemetét pedig a Mol alapítványának a támogatásával sikerült elültetni. Ezek a Dózsa György és a Hunyadi utcába kerültek, valamint az eXtremeMan térre.
Nagyatád zöld tüdejét, tiszta és jó levegőjét főleg vadgesztenyék, platánok, juharok és hársak biztosítják.

Megosztás