Hóvirágok az Ámor erdőben!
Már kidugták szirmaikat az első hóvirágok a szoborpark melletti kis erdőben. A szépségük ne csábítsa el a túrázókat: súlyos büntetéssel jár a virágok leszakítása!
Stábunk kint járt ma reggel az Ámor erdőben, ugyanis a helyi szóbeszéd szerint már nyílik a hóvirág. Ennek igazolására fényképeket és videókat készítettünk az első, avarból kibújó fehér szirmokról. Még a reggeli hódara hullása közben értünk ki az erdő bejáratához a virágvadászatra. És bár még nem fehérlik az aljnövényzet a hóvirágok erdejétől, de elszórtan már kidugták bimbóikat a merészebb szálak.
A kikeleti hóvirág a legkorábban nyíló növények közé tartozik, február-március között jelennek meg az első szirmok a fák tövében. 2017-ben Magyarországon az év vadvirágának választották. 2005-től pedig az uniós szabályok értelmében szigorúan védett növény.
Egy kikeleti hóvirág letépéséért tízezer forint büntetés jár, tizenegy szál leszakításáért pedig akár börtönbe is lehet kerülni – írta a Magyar Hírlap a hét elején. Az amarilliszfélék családjába tartozó hóvirágnak 21 fajtája található meg Európában, ebből nálunk 4 őshonos. Ezek közül a jól ismert kikeleti hóvirág a védett fajta. Nyomatékosan javasoljuk minden olvasónknak, hogy Valentin napon inkább egy csokor rózsával és ne egy csokor nagyon is illegális hóvirággal lepje meg kedvesét!