Kitüntették a kórházi dolgozókat

Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulóján a magyar egészségügyet, az egészségügyi dolgozókat ünnepeljük. Csütörtökön a Nagyatádi Kórház több dolgozója részesült igazgatói dicséretben és a MESZK kitüntetésében.

A Semmelweis emléknapi műsor Dr. Pósa István főigazgató előadásával kezdődött, melyben bemutatta Semmelweis Ignác munkásságát, és annak jelentőségét a modern orvostudomány fejlődésében. Később Dr. Orbán Csaba stratégiai igazgató pedig Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas magyar tudódsunk munkásságát ismertette.

Dr. Pósa Istvány Semmelweis Ignác életéről tartott előadást
Dr. Pósa Istvány Semmelweis Ignác életéről tartott előadást
Szentgyörgyi Albert munkásságát is bemutatták
Szentgyörgyi Albert munkásságát is bemutatták

Az előadáson Ormai István polgármester köszöntötte a meghívottakat, és megköszönte mindazok munkáját, akik részt vesznek a kórház működésében, a betegek ellátásában. Ez alkalomból többen igazgatói dicséretben részesültek. Nem csak orvosok és ápolók, hanem a kórházi személyzet egyéb tagjai is, akik az adminisztratív, élelemezési, takarítói munkákat végzik. Igazgatói dicséretben részesültek:

Dr. Kelle Zoltán – belgyógászat osztály
Dr. Lőke Miklós – sebészet osztály
Dr. Fábián Angelika – központi radiológia osztály
Horváth Katalin – belgyógyászat osztály
Balassa Istvánné – központi radiológia osztály
Takács Renáta – diéta
Lóki Tünde – titkárság
Kárpátiné Tóth Judit – patológia
Károly Görgy – központi műtő
Horváthné Zara Edit – reumatológia osztály
Váradi Sándor – sürgősségi betegfogadóhely
Fonyó Zsuzsanna – sebészet osztály
Pál Jánosné – krónikus utókezelőosztály
Horváth István – műszaki osztály
Kovácsné Sipos Margit – takarítás
Szűcsné Spanenberger Mónika – járóbeteg ellátás
Fejős Diána – pszichiátria osztály

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vezetőségének tagjai is ellátogattak az ünnepségre, és több díjat is kiosztottak:

Hepfné Nagy Hajnalka – KMOK
Kugler Tamásné – KMOK
Péter Krisztina – Nagyatád
Poczokné Nemes Hajnalka kaposvári védőnő
Klenovics Lajosné – Marcali 

Valamint Kossuth Zsuzsanna emlékérmet kapott a Nagyatádi Kórház főigazgatója, Dr. Pósa István.

Fotók: Röhrig Dániel

 

Megosztás