Meghiúsították a vietnámi embercsempész találkozóját

További információkat tett közzé a rendőrség a reggel elfogott vietnámi határsértők ügyében. Sikeresen előállították az illegális bevándorlókat és az embercsempészt is.

Mint ahogyan arról korábban is írtunk, illegális bevándorlókat fogott el a rendőrség ma hajnalban. Mint kiderült, a rendőrök először az embercsempészt igazoltatták nem sokkal éjfél után Somogyudvarhelyen. A vietnámi férfi egy cseh rendszámú személygépkocsit vezetett, és mint kiderült, éppen a megbeszélt találkozóhelyen várakozott két utasára, akiket állítása szerint Németországba szándékozott átvinni.

Mivel a járművezetővel szemben felmerült az embercsempészés gyanúja, így előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett ­– embercsempészésre irányuló előkészület bűntett megalapozott gyanúja miatt elszámoltatása folyamatban van.

A két leendő utas feltehetően rájött, hogy sofőrjüket elkapták, így gyalogszerrel igyekeztek elmenekülni a helyszínről, és az erdőben folytatták útjukat. Végül a Nagyatádi Rendőrkapitányság járőrei 8 órakor Szenta külterületén fogták el a két, szintén vietnámi határsértőt. A két férfi sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta hitelt érdemlően igazolni. Az egyenruhások mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, ahol a velük szemben zajló intézkedések jelenleg is zajlanak.

Elfogták a határsértőket
Elfogták a határsértőket

 

Megosztás