Meglesheti, hogy etetik a vadakat a kaszói erdőkben
Az idén nagyon kevés makk termett, azt decemberben már felették a vaddisznók, ezért még fontosabb a takarmányozás. Az erdei szórókat tucatjával keresik fel a gímek, a dámok és az őzek. Most megmutatjuk önöknek.
Az időjárástól függően rendszerint 100-120 napig tart a vadon élő állatok téli takarmányozása.
A Kaszó Zrt. 200-300 hektáros erdőtömbönként tart fenn egy-egy ún. szórót. Ezekre az etetőhelyekre elsősorban szemes kukoricát, amellé pedig szálas (lucerna, szénabála), illetve lédús (kukorica siló, burgonya), rostban gazdag magas tápértékű takarmányt is kijuttatnak.
Idén kevés a természetes táplálékként rendelkezésre álló tölgyfélék makktermése. Ez korábban akár februárig is kitartott, most azonban már elfogyott. A téli hónapokban a szarvasfélék egyik kedvelt tápláléka a földi szeder levele, mellyel a kaszói erdők gazdagon borítottak.
Az etetésekkel nemcsak a vad egészségi állapotának megőrzéséhez járulnak hozzá, hanem segítik az erdei és mezei vadkárok csökkentését is. A takarmányozás elengedhetetlenül szükséges a következő évi agancsfelrakás szempontjából is: ha ugyanis a bikáknak kevesebb energiát kell fordítaniuk a túlélésre, akkor több jut az agancsfelrakásra.
Az erdőgazdaság területén jelenleg1500 gímszarvas, 500 dám, 1000 vaddisznó és 500 őz alkotja a törzsállományt.