Minden eddiginél nagyobb fesztivállal tér vissza a 24 órás CrossMaraton
Nagyatádon ismét 24 órán át dübörög majd a sport, a zene és a közösségi élmény: július 3–4-én rendezik meg a 8. CrossMaratont, amely idén minden eddiginél nagyobb programkínálattal érkezik. A 104 indulóval rajtoló erőpróbát 15 fellépő, díjmentes családi nap, gyerekprogramok, vízibomba-csata és igazi fesztiválhangulat kíséri.
Nagyatádon ismét az erő, a kitartás, a közösség és a fesztiválhangulat kerül a középpontba: július 3–4-én rendezik meg a 8. alkalommal elrajtoló 24 órás CrossMaratont. A Sparta Fight Club szervezésében megvalósuló esemény az elmúlt években az ország egyik különleges sportkihívásává nőtte ki magát, idén pedig minden eddiginél nagyobb programkínálattal várja a versenyzőket, a szurkolókat és a családokat.
A szervezők, Steiner Zsolt, a Sparta Fight Club vezetőedzője és Tratnyek Dániel idén nemcsak egy emberpróbáló sporteseményben, hanem valódi, többnapos fesztiválban gondolkodtak. A CrossMaratonon ezúttal 15 fellépő gondoskodik a hangulatról, miközben a versenyzők 24 órán keresztül teljesítik a folyamatosan váltakozó feladatokat.
– Ez lesz az eddigi legnagyobb fesztiválunk. A koncertek mellett a versenyben is új kategóriát vezettünk be, és bár eredetileg 80 főben szerettük volna korlátozni a nevezők számát, akkora volt az érdeklődés, hogy végül 104 indulóval rajtol el az idei CrossMaraton – mondta Steiner Zsolt.

A verseny július 3-án, pénteken indul: a résztvevők 17 órától gyülekeznek, 19 óráig megtörténik a szabályismertetés, majd 19:00-kor kezdetét veszi a 24 órás erőpróba, amely egészen szombat este 19 óráig tart. A mezőnyben Nagyatád mellett Budapestről, Pécsről, Kaposvárról és Zalaegerszegről is érkeznek résztvevők, ami jól mutatja, hogy a rendezvény évről évre egyre szélesebb körben vonzza a sportág szerelmeseit.
A csapatok négy fővel indulnak, a versenyzők pedig több kategória közül választhatnak. A Warrior kategória a belépőszintet jelenti, a Survivor már klasszikusabb crossfit-kihívásokat tartogat, a Maddness a Survivor követelményeire épül, de komolyabb kikötésekkel. Újdonságként jelenik meg a Hybrid kategória, amely a Hyrox világát idézi: itt minden feladat futással párosul. A gyakorlatok között szerepel többek között gumigörgetés, súlycipelés, ergométeres munka, saját testsúlyos feladatok és fallabda is.

Koncertek két napon át
A sportteljesítmény mellett idén is kiemelt szerepet kap a szórakozás. Július 3-án pénteken a fiatalosabb, DJ-központú programoké lesz a főszerep: fellép többek között Purebeat, Márió, Szecsei, Katapult DJ, Bréda Bia, Rick Wayne és DJ Lissza.
Július 4-én, szombaton az idősebb korosztály számára is igazi nosztalgikus fesztiválhangulat érkezik Nagyatádra. A színpadon ott lesz Dr. BRS, a Groovehouse, az UFO, Náksi és Dr. Dénes is. Az esti koncertek belépőkötelesek, elővételes jegyek a Kosi Bisztróban, a Nord edzőteremben és a Jóbarát Sörözőben vásárolhatók, valamint online és a helyszínen is elérhetők lesznek.

Díjmentes családi nap szombaton
A szervezők idén a családokra és a gyerekekre is külön figyelmet fordítanak: július 4-én, szombaton díjmentes családi nap várja az érdeklődőket. A programok között lesz ugrálóvár, ajándék palacsinta és málnaszörp, vízibomba-csata, gyerekvetélkedő, thai box bemutató, konduktori játékos fejlesztő foglalkozás, valamint gyerekjóga Rácz-Farkas Rékával.
A nap egyik legvidámabb pillanatának a vízibomba-csata ígérkezik, amelynek megnyitóján Dr. Ludas László polgármester is részt vesz az önkormányzat csapatával. A gyerekprogramok 14:30-tól indulnak, az érkező gyerekeket palacsinta és szörp várja, 15 órakor pedig a polgármester megnyitója után kezdődnek a foglalkozások és játékos programok. A délután folyamán értékes nyereményekért is versenyezhetnek a gyerekek: a győztes csapatok többek között strandbelépőt, csoportos belépőt a Petesmalmi Vidraparkba, valamint egyéb ajándékcsomagokat nyerhetnek.
A családi napot 17 órától az Iszkiri zenekar koncertje koronázza meg, amely kifejezetten a gyerekeknek szól. Emellett játékgépek, például léghoki asztal is várja a látogatókat, így a program valódi nyári családi kikapcsolódást kínál.

Sport, zene, közösség és street food
A rendezvény ideje alatt több vendéglátós és street foodos is kitelepül, köztük a Joe Papa és a Kosi is, így a szervezők igazi fesztiválhangulatot ígérnek. A cél idén is az, hogy a CrossMaraton ne csupán a versenyzők 24 órás próbatétele legyen, hanem olyan közösségi esemény, amelyre sportolni, szurkolni, bulizni vagy családi programként is érdemes kilátogatni.
A nagyatádi CrossMaraton mára jóval több lett egy őrült ötletnél. Ami egykor a Sparta Fight Club edzőtermében indult, mára országos érdeklődésre számot tartó sport- és szabadidős rendezvénnyé vált. A szervezők szerint a növekedés még nem áll meg: az idei érdeklődés alapján jövőre még nagyobb létszámnak és még nagyobb programkínálatnak szeretnének teret adni.

Fontos közlekedési információ
A rendezvény miatt útlezárásra is számítani kell. A Táncsics Mihály utca egyirányú lesz, a templom felől nem lehet majd behajtani. A korlátozás péntek reggeltől várhatóan vasárnap délután 14 óráig lesz érvényben.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak: a versenyzőket a pályán, a szurkolókat a kordon mellett, a családokat a gyerekprogramokon, az esti közönséget pedig a koncerteken. Július 3–4-én Nagyatádon ismét 24 órán át szól majd a zene, pörög a verseny, és együtt ünnepel a város.



