Mintegy ezren ünnepeltek augusztus huszadikán Nagyatádon
Közel ezer fős közönség gyűlt össze az államalapítás ünnepén a József Attila sétányon, a helyi előadók koncertjei és a Kaposvári Roxínház produkciója után tűzijátékkal zárták a programsorozatot.
A szervezők négyszáz székkel biztosítottak ülőhelyet, melyek nagy része meg is telt: a koncerteket állva követőkkel együtt mintegy ezer fős közönség gyűlt össze a József Attila sétányon augusztus huszadika alkalmából. Ahogy arról korábban írtunk, a programok már délelőtt elkezdődtek, este hat órától pedig helyi fellépők koncertjeivel fogadták az érdeklődőket.
A közönséget öt nagyatádi formáció és egy kaposvári társulat szórakoztatta, az előadások ideje alatt a körülbelül ötszáz fős tömeg közel ezresre gyarapodott. A nyári este sötétségét végül az István a király rockopera dalai után, kilenc órakor törte meg a tűzijáték első rakétája.