Nálunk edzőtáborozik a Törekvés táncegyüttes
Egész hetes tánctáboron, jobban mondva edzőtáboron vesznek részt a kőbányai Törekvés együttes táncosai városunkban. Népi hagyománynak megfelelő báli táncokat gyakorolnak napi 5 órában a kulturális központban.
18-an vesznek részt a megerőltető edzéseken: délelőtt 3, délután két órát próbálnak a néptáncos fiatalok. Korábban már Nagyatádon is fellépett a csapat. Március 24-én, az Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület évfordulós ünnepségén adtak műsort, akkor ismerkedtek meg a nagyatádi színpaddal. Az együttesnek helyi tagja is van: Pápics Berta révén foglalták le edzésekre a Kulturális Központot. Jelenleg egy nagy műsorra készülnek, amit a tervek szerint itt is be fognak mutatni. Kovács József és Vizi Adrienn koreográfusok elmesélték, hogy a néphagyomány szerinti báli táncokat akarják színpadra vinni: egy kalotaszegi-mérai báli táncot, egy spontán szerveződésű pásztorbál táncot, egy a keleti palóc vidékről, Heves és Borsód határából eredő táncot, és egy felső-bodrogközi báli táncot. Valamint bemutatnak egy úgynevezett patkaporos báli táncot, ami a Dél-Alföldről származik, és kis létszámmal rendezték: a színpadon 6 fővel mutatják be a koreográfiát.
A Törekvés táncosai kemény próbatételnek vannak kitéve, naponta öt órában intenzív, erőnléti edzéseket és próbákat tartanak, de szántak időt a kikapcsolódásra is. Szerdán Kaszóba látogattak el délelőtt, majd utána délután a Városi Strandon csobbantak egyet.