„Nagy pénzrablás” a 7. kötélugró gálán
Egyebek között a híres spanyol sorozat témáját felhasználva állítottak össze látványos és pörgős kötélugró produkciókat az atádi egyesület tagjai. A klub idén ünnepelte a 10. évfordulóját.
13 éve hódolnak az atádiak a kötélugrás sportágának, 10 éve pedig szervezett keretek között, egyesületi szinten vannak jelen városunkban. Nyolc évvel ezelőtt merült fel először, hogy az év végén egy színpadi produkcióban mutatják be a gyerekek a versenyeken kívül, hogy milyen mutatványokra is képesek a kötéllel. A kötélugrás valamiért kimondottan a lányokat vonzza: az egyesület jelenleg csaknem 30 tagot számlál, ám ebből összesen ketten vannak fiúk.
A pandémia miatt klub a tavalyi gálát nem tarthatta meg, és versenyezni is kevesebbet tudtak. Ezzel magyarázható az is, hogy a 2021-es nyári világbajnokságot virtuális keretek között tartották meg, melyen az atádiak is részt vettek. Itt Ágoston Barbara triplában a 4. helyen, míg Novográdecz Bence gyakorlatával a 11. helyen végzett.
A szombati gálaesten számos versenyre szánt gyakorlatot mutattak be a gyerekek – ezekből az egyik leglátványosabb a 2022-es Harkányban rendezendő Demo verseny produkciói voltak: a csoportos formációban a Nagy pénzrablás című sorozat jellegzetes, piros overálos és Dali-maszkos karaktereinek öltöztek be, a gyakorlat alatt szóló szám pedig a sorozat főcímdala.
A csaknem egy órás gálaesten az egyesület valamennyi tagja fellépett, sőt, a levetített 10. évfordulóra készült videóban még olyan tagok is szerepeltek, akik már két éve az érettségijüket követően elköszöntek a nagyatádi egyesülettől. Ez is azt mutatja, hogy a klub kemény magja bármikor készen áll arra, hogy kötelet ragadjon. Az egyesület elnöke, Jüngling-Czotter Éva elmondta, büszke rá, hogy a sport ennyire az életük részévé vált.
– Azt remélem, hogy az elmúlt 10 év alatt nagyon sok olyan gyereknek adtam olyan életutat, hogy elővegye későbbiekben az ugrókötelet és otthon mozogjon, saját jókedvére és az egészsége állapota érdekében – mondta a vezető.
A gálaestről videós összeállítást is készíteni fogunk. Alább pedig az egyesület által a 10. évfordulóra készített videó tekinthető meg.