Sütivásárt szervez az egyik végzős diák Boti megsegítésére
Jövő héten az Ady iskola diákjainak és tanárainak fognak saját készítésű süteményt árulni abból a célból, hogy a befolyt összeget Boti külföldi kezelésére fordítsák. Várhatóan jövőre a fiú is az iskola tanulója lesz.
Nagyatádon kevesen vannak azok, akik ne ismernék Boti történetét: a 15 éves fiú Duchenne-féle izomdystrophiában, azaz az izomsejtek lassú elsorvadásával járó genetikai betegségben szenved. Történetével három évvel ezelőtt foglalkoztunk először, amikor elindult az Adj te is egy boldog percet Botinak! kezdeményezés. Szülei és testvére, Zsolti folyton arra törekednek, hogy Botinak élményekben gazdag és minél teljesebb élete legyen.
Nemrég kilátásba került egy külföldi terápia, mely lelassíthatja a gyógyíthatatlan kórt, megállítaná az állapotának romlását. Ehhez azonban több millió forintot kellene a családnak összegyűjtenie. Ennek érdekében már valósult meg egy kezdeményezés: május 31-én a Maronics Melinda által vezetett Bóbita kórus jótékonysági koncertet adott.
Az önzetlen cselekedetek mindig újabbakat szülnek: így történhetett, hogy az Ady gimnázium egyik végzős diákja, az egészségügyi szakon tanuló Szabó Ágnes most süteményvásárral igyekszik támogatni Boti ügyét. Ennek érdekében felhívást tett közzé diáktársai felé, hogy minden osztályból legyen 5-5 olyan diák, akik készítenének valamilyen sütit június 13-ra, amit aztán a diáktársak és a tanárok egy jelképes összegért megvásárolnának.
– Én például muffint fogok sütni, és vannak már más osztályokból is jelentkezők, lesz browney, és csokoládés süti is – mondta Ágnes. – Boti ide fog járni jövőre, és valamivel én is szeretném segíteni, hiszen egészségügyis vagyok, a szakmám része lesz, hogy másokon segítsek. Meghívtuk Boti anyukáját is hétfőre. Remélem, hozzá tudunk járulni az ügyükhöz.
A befolyt összeggel természetesen a családot fogják támogatni. A sütivásáron kívül is van módja, hogy Botinak segítőkezet nyújtsunk. A süteményre szánt összeget közvetlenül is átutalhatjuk az Adj Te is egy boldog percet Botinak Egyesület számlaszámára: 11743033-25032680-00000000
Külföldről: HU69 1174 3033 2503 2680 0000 0000 SWIFT/BIC : OTPVHUHB