Szerdán jön a hidegfront, az eső és a fagy

Kedden napközben kimondottan kellemes és enyhe időnk lesz, majd szerdán ismét hidegfront érkezik. A hét második felében pedig sokfelé csapadékra is számíthatunk.

A héten változékony idő vár ránk, főként szerdán és vasárnap több csapadékkal. Kedden a nap első felében még sok napsütésre számíthatunk, majd a délutáni óráktól kezdve nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csapadék még nem valószínű. A délnyugati irányból fújó szél megélénkülhet. Szerdára virradóra egy hidegfront éri el hazának, hatására főként a kora reggeli óráktól számíthatunk esőre, záporra, sőt akár zivatar is kialakulhat. A csapadékhullás valamikor a délután második felére szűnhet meg. Az északi, északkeletire forduló szél időnként megélénkülhet. Csütörtökön napos, felhős időszakok váltakozhatnak, csak kis eséllyel fordulhat elő záporeső. Pénteken főleg reggel lehet több a felhő, ekkor kisebb eső is előfordulhat, napközben pár órára kisüthet a nap, csapadékra kicsi az esély. Szombaton napos időszakok mellett időként megnövekedhet felhőzet, de csak kisebb csapadék lehet. Vasárnap a mostani számítások szerint borongós, csapadékos idő várható – írta heti időjárás jelentésében Varjas Kornél a mentnet.hu adminisztrátora.

Jellemző hőmérsékletek:

Kedd délután: 16, 17 fok

Szerda reggel: 6, 7 fok Szerda délután: 8, 9 fok

Csütörtök reggel: -2, -1 fok Csütörtök délután: 8, 9 fok

Péntek reggel: -1, 0 fok Péntek délután: 9, 11 fok

Szombat reggel: -1, 0 fok Szombat délután: 12, 13 fok

Vasárnap reggel: 8, 10 fok Vasárnap délután: 13, 16 fok

 

 

Megosztás