Tanévzárót tartott a Kéknefelejcs Néptánccsoport

A somogyszobi általános iskolások tánccsoportjának 16 tagján kívül fellépett a rendezvényen a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület is. A bemutatón felváltva mutattak be koreográfiákat a csoportok a múlt héten pénteken.

2016-ban, vagyis hat éve alakult meg Somogyszobi Kéknefelejcs Néptánccsoport. Jelenleg 16 iskolás korú tagja van a társulatnak.

A tanévzáró rendezvényen szerepeltek először a gyerekek az új népviseletükben, melynek megvásárlásához Mocz András és felesége, Mocz Erika folyamatos támogatásai segítették hozzá a gyerekeket – mondta a csoport koordinátora, Ivókné Pintér Melinda.

A somogyszobi Kéknefelejcs és a nagyatádi Fürjecske csoport koreográfiái után a somogyszobi tánccsoport szakmai vezetője, Füstös Gábor néptáncoktató táncházba hívta a gyerekeket és a megjelent vendégeket.

A bemutatón túl a rendezvény nem titkolt célja volt az is, hogy a két csoport között egy hosszabb távú együttműködés, barátság alakuljon ki. Vránics Eszter, a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület szakmai vezetője örömmel fogadta a meghívást, és jelezte, hogy már gondolkodnak azon, mikor tudnák ők fogadni a gyerekeket Nagyatádon.

A jó hangulatú program után a megjelent kedves vendégeket Somogyszob Község Önkormányzata vendégül látta.

 

Megosztás