Több mint kétszáz háztartásban nem volt víz

Nem folyik a víz a csapokból, jelezték szerkesztőségünknek a Kossuth utcából. Kiderült: meghibásodott egy bekötő vezeték, a hiba elhárításán jelenleg is dolgoznak a DRV szakemberei.

Hamarosan elkészülnek a meghibásodott rézidom cseréjével, már csak egy épületben nincs ivóvíz.

Délelőtt fél 10 körül kaptuk a jelzést, és azonnal a helyszínre vonultunk – mondta Kajdy Péter, a DRV nagyatádi üzemmérnökségének vezetője. – A feltárás után az derült ki, hogy egy két colos bekötő vezeték rézidoma hibásodott meg, anyaghiba vagy megfáradás lehet az oka.

Hat négyemeletes társasházat érintett a vízhiány, több mint kétszáz háztartást. A hiba kijavítása után a szolgáltató szakemberei igyekeznek kimosatni a hálózatot, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, várhatóan még napokig barnás víz folyik majd a csapokból. Ez a csövek falára évtizedek alatt lerakódott vas- és mangántartalom.  Az áramlást tekintve várhatóan a Jókai,  a Kossuth és az Árpád utcákban, a CSKSC-n és a gyümölcsösben okozhat problémát a jelenség.

Megosztás