Vastaps a 10. nagyatádi Magyar Dal Napján

Idén hat zenekarban ötvenen álltak színpadra, hogy megünnepeljék a magyar zenét. 17 magyar dal csendült fel: slágerek és kevésbé ismert, de szép dallamok. A fellépők között is voltak a 60-asoktól az iskolás korosztályig.

Vastapssal jutalmazta a közönség az idei Magyar Dal Napján fellépő  nagyatádi zenészeket. Idén hat zenekarban ötvenen álltak színpadra, hogy megünnepeljék a magyar zenét. Vasárnap este 10. alkalommal kerültek a figyelem középpontjába a hazai dallamok. Idén is sok érdeklődőt vonzott a koncert: a nézőtér csaknem teljesen megtelt.

A rendezvény fő szervezője azt mondta az Atádhírnek: ez az egyik legszebb ünnep a kulturális központ dolgozói számára. 

– Immár 10 éve töretlenül működik ez a rendezvény Nagyatádon. Hol szabadtéren, hol itt a kulturális központban. De egy a lényeg: mindig a nagyatádi zenészekre építve, és mindig élőzenét játszva – mondta Pünkösd Márton főszervező. – Folyamatosan változik a közönség, de van egy stabil mag, aki megtölti a kulturális központ színháztermét. És természetesen változnak a fellépők is, ez külön öröm számomra, hogy mindig van utánpótlása a klasszikus, régóta Nagyatádon játszó zenekaroknak. Mindig örömmel vesszük, mert ez jó közönséget is hoz számunkra.

Az esten 17 magyar dal csendült fel. Rock-klasszikusok, blues, napjaink alternatív zenéi, legendás és feltörekvő zenekarok számai, illetve az együttesek saját számai közül is játszottak a zenészek.

Megosztás