Volt hó, nincs hó – és nem is lesz a jövő héten sem
Mindössze pár centi hó esett le szombaton a Dunántúlon, mely délre el is olvadt. Ma még városunkban előfordulhat némi havazás, ami holnap biztos meg is marad: akár -7 fokig is süllyedhet a hőmérséklet estére.
Nem állíthatjuk, hogy nagy havazás volt beígérve a hétvégére, hiszen az előrejelzések csak pár centire becsülték, mindazonáltal nem sok nyoma maradt a tegnapi szállingózásnak: ami délelőtt lehullott, délre már el is olvadt. Tolna megyében 7 cm esett, de abból sem maradt semmi. A Bakonyban mérték a maximumot: ott 12 cm esett, de az is csak a magasabb területeken. A havas tájakat jelentő, szánkózást és hóemberépítés ígéretét hozó igazi tél tehát még mindig várat magára.
Ma délutánra is van némi esély havazásra városunkban, azonban a levegő alacsony nedvességtartalma miatt meglehetősen csekély – de ha mégis lehullik némi hó, akkor sem lesz kiadós mennyiség. Egy napig azonban mindenképpen megmarad, holnap ugyanis északról hideg légtömeg érkezik térségünkbe, melynek hatására napközben sem emelkedik a hőmérséklet 0 fok fölé a napsütés ellenére sem. Reggel -6, este pedig akár -7 fokot is mérhetünk majd, sőt a nagyatád környéki fagyzugokban, az alacsonyabban fekvő területeken akár -10 fokig is lesüllyedhet a hőmérséklet.
Ezt követően a hét további napjain napközben újra 4-6 fokig emelkedik majd a hőmérséklet, a hajnalok és éjszakák viszont fagyosak maradnak: csütörtökön akár ismét lehet -6 fok is a napkelte előtti órákban. Pénteken egy nedvesebb, melegebb légtömeg hömpölyög felénk, melynek hatására kisebb záporesőkre lehet majd számítani – havazás nem várható.
Niytókép: Depositphotos