Eláll az uniós vétótól a magyar és a lengyel kormány

A magyar és a lengyel kormány elfogadta a német kormány ajánlatát, kompromisszumot kötött, és hajlandóak az uniós pénzek blokkolásától elállni – állítják egymástól független európai sajtóértesülések.

A hvg.hu közlése alapján három összetevője van a megegyezésnek:

  • A jogállamisági mechanizmusról szóló jogszabályt ellátják egy záradékkal, amelyben hangsúlyozzák, hogy csak akkor alkalmazhatók a szankciók, ha a jogállamiság sérelme az EU pénzügyi érdekeivel összefüggésben valósul meg, és nem használják például családjogi vagy migrációs viták kezelésére.
  • Megerősítik az úgynevezett vészfékmechanizmust, amely szerint az Európai Bizottság szankciós javaslatát az állam- és kormányfők elé lehet terjeszteni. (Ez egyébként jelenleg is szerepel a javaslatban.)
  • A jogállamisági feltételrendszer alkalmazását felfüggesztik addig, amíg az Európai Bíróság meg nem állapítja, hogy összefér-e a jogszabály az uniós joggal. Ez akár kétéves bírósági eljárást is jelenthet.

Egyelőre kérdéses, hogy valamennyi tagállam egyetért-e ezzel, illetve az Európai Parlament is hajlandó-e jóváhagyni, írta a lap. A magyar és a lengyel kormány eddig mereven elzárkózott a 2021-2027-es költségvetés és a koronavírus utáni helyreállítást segítő alap elfogadásától. Ugyanis a tagállamok minősített többséggel elfogadták: a kifizetéseknél alkalmazhatják a jogállamisági feltételrendszert, vagyis ha ezen a téren problémát látnak, elvehetnek megítélt támogatást a tagországoktól.

Az összesen 1800 milliárd eurós forrásról az uniós állam- és kormányfők csütörtökö kezdődő brüsszeli csúcstalálkozója dönthet, ám ehhez egyhangú egyetértésre van szükség.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (középen b) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő varsói találkozójukon 2020. december 8-án.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő varsói találkozójukon 2020. december 8-án.

Megosztás