Joe Biden az USA következő elnöke

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt megnyerte az amerikai elnökválasztást, miután Pennsylvaniában is ő kapta a legtöbb szavazatot – jelentette elsőként a CNN ma este, majd a többi tévécsatorna és lap.

Az Egyesült Államokban ugyanis nincs hivatalos szervezet, amely bejelenti a győztest, mert ez csak az elektori kollégium ülésén lesz hivatalos. A hagyomány az, hogy a nagy lapok jelentik be a nyertest – írja a 24.hu.

Biden első üzenete

Amerika, megtiszteltetés, hogy engem választottak ennek a nagyszerű országnak a vezetésére. Ígérem, minden amerikai elnöke leszek – Twitteren máris jelentkezett Joe Biden, az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke, hogy megköszönje az amerikaiak bizalmát.

Az első női alelnök is üzent

Kamala Harris, aki az Egyesült Államok első női alelnöke lett szintén Twitter oldalán írt néhány mondatot a győzelem után. „Ez a választás jóval többről szól mint Bidenről és rólam. Ez Amerika lelkéről szól és arról, hogy hajlandók vagyunk harcolni érte. Nagyon sok munka vár ránk. Kezdjük el!”

Egyelőre csak a magyar ellenzék reagált

„Trump jó volt az Orbán-kormánynak, Biden elnök jó lesz Magyarországnak. Amerika olyan elnököt választott, aki látja korunk legsúlyosabb kihívásait – elsősorban a globális közegészségügyi válságot, a klímakrízist és a demokrácia és jogállamiság elleni támadásokat – és az élére áll az ezek elleni küzdelemnek – írta Karácsony Gergely főpolgármester a hírre.

Cseh Katalin momentumos EP-képviselő azt írta a Facebookon: „Győzelme azt is jelenti, hogy kitartással, szorgos munkával és józansággal győzhető le a Trump- és Orbán-féle nacionalista populizmus.”

Orbán Viktor és Szijjártó Péter egyelőre nem reagált az eredményekre – írja a lap.

 

Megosztás