Még az esti híradóban sem jelentették be Biden győzelmét

Enyhén szólva is elbagatellizálta a közszolgálati televízió az amerikai elnökválasztás jelenlegi eredményeit. Tegnap este óta nem is foglalkoztak a témával. Pedig még Orbán Viktor is gratulált már Joe Bidennek.

Miközben világszerte Biden győzelméről beszélnek a hírcsatornákon, addig a magyar közszolgálati média még mindig csak az állítólagos győzelmét emlegette este 10 órakor, külön hangsúlyozva a csalás és az újraszámlálás lehetőségét. Pedig még szerény hírportálunk is képes volt a történelmi jelentőségű esemény bejelentésére 19:40-kor.

Tegnap este a Hang írta meg elsőként, hogy valami nem stimmelt a legnagyobb magyar hírcsatorna hozzáállásával az amerikai elnökválasztáshoz. A fél nyolcas híradó beharangozójában egy szóval sem említették meg, hogy lenne már eredmény (ami ekkor már másfél órája köztudott volt az internetes hírportálokon), majd pedig fél nyolckor a „Nincs még eredmény” szalagcím mellett így fogalmaztak: „Joe Biden már győztesnek tekinti magát, de Donald Trump szerint viszont még nincs vége a választásnak, perek várhatóak.”

Az esti, 22:00-ás híradóra aztán összeszedték magukat, és továbbmentek: Amerikában újraszámolják a szavazatokat! Szó szerint idézünk: „Továbbra sincs hivatalos eredmény az amerikai elnökválasztáson. Több államban is zajlik még a szavazatok számlálása. Joe Biden demokrata jelölt már megválasztott elnöknek tekinti magát, miután több államban is átvette a vezetést a levélszavazatok kiértékelése után. Donald Trump azonban arra figyelmeztetett, hogy a választás még nem zárult le. Szerinte csalás történt, több helyen is az illegálisan és későn leadott szavazatok segítségével. Az elnök kampánystábja a szavazatok újraszámlálását követeli az érintett államokban, és perek sorozatát helyezte kilátásba.

Azóta egyik délelőtti híradásban sem említették újból a témát, annál nagyobb figyelmet kapott a Momentum alapítójának, Csillag Tamásnak az orosz vakcinákra tett megjegyzése egy facebook posztban, melyet a média úgy fújt fel, hogy „mások halálával viccelődik”. Na, ez már hír!

Mégis mi folyik itt? A Hang szerint nem véletlen a bagatell hírkőzlés a világ egyik legjelentősebb eseményéről, ugyanis úgy tudják, a hírszerkesztőknek levélben megtiltották, hogy győztest hirdessenek.

Mindeközben maga Orbán Viktor már elismerte a demokrata jelölt győzelmét, ugyanis levélben gratulált neki – számolt be róla az MTI.

Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a sikeres elnöki kampányhoz. Jó egészséget és folyamatos sikereket kívánok rendkívül felelősségteljes feladatainak ellátásához” – írta röviden a miniszterelnök. A közösségi médián viszont továbbra sem nyilatkozott az elnökválasztásról.

Szögezzük le: a választások még valóban nem értek véget, hiszen három államban még mindig nincs hivatalos eredmény (Georgia, Észak-Carolina és Alaszka). Ám az adatok azt mutatják, ezek már nem tudják megfordítani a végkimenetelt. Éppen ezért az M1 részéről erős csúsztatás a „NINCS EREDMÉNY” szalagcím.

Az amerikai elnökválasztás állása 2020. november 8-án, 12:15-kor

Egyetlen dolog elméletileg még fordíthat a választási eredményeken: ha újraszámolják a szavazatokat. A hangsúly az elméletilegen van. Ugyanis ez nem azt jelentené, hogy az összes szavazatot még egyszer megszámolnák, hanem csak azokban az államokban, ahol ez indokolt lenne.

Az USA tagállamainak erre mind külön szabályai vannak, jelen helyzetben egy maréknyi helyen lehetséges ezt megvalósítani.  

Georgia államban például a vesztes jelölt kérheti az újraszámolást akkor, ha a szavazati különbség 0,5 százaléknál kisebb. Ezt az államtitkártól kell igényelni legkésőbb november 20-ig. Itt a szavaztok közti különbség jelenleg 0,186%, így elképzelhető hogy bekövetkezik az újraszámlálás.

Wisconsin törvényei szerint a „sértett” jelölt is élhet ezzel a lehetőséggel, ha a szavaztok közti különbség 1 százaléknál kisebb. No persze az újraszámolás költségeit is neki kell viselnie, ami a Trump kampánynak több millió dollárjába kerülne. A jelenlegi érték 0,634%, szóval itt sem kizárt az újraszámolás.

Pennsylvaniában az államtitkárnak automatikusan el kell rendelnie a szavazatok újraszámolását, ha a különbség 0,5 százalék vagy kevesebb. Trump kampánya már beadta erre a kérelmét, ám valószínű, hogy vissza fogják utasítani, ugyanis a jelenlegi szavazatkülönbség 0,618%.

Pereskedés és csaláskikiáltás ide vagy oda, még ha valóban is újraszámolják a szavazatokat, kicsi a valószínűsége, hogy ezzel módosulna az eredmény. Ken Kollman, a Michigani Egyetem politológus professzora szerint az újraszámolások legfeljebb néhány száz szavazattal módosítják a végeredményt. A Trump kampány szalmaszálakba kapaszkodik.

Bernie Sanders demokrata politikus, aki korábban maga is indult az elnökválasztáson, de visszalépett Joe Biden javára, szinte előrelátta Trump jelenlegi makacskodását. Két héttel a választások előtt így nyilatkozott egy interjúban:

„A közvélemény-kutatások és a tanulmányok azt mutatják, legyen bármi is az oka, hogy a demokraták nagyobb valószínűséggel fognak postai úton szavazni. A republikánusok nagyobb valószínűséggel mennek szavazóhelyiségekbe a szavazás napján. Valószínű, hogy az elsőként számlált szavaztok így azoktól származnak, akik a választás napján megjelentek a szavazófülkékben, amik tehát republikánus szavazatok lesznek. Így aztán könnyen lehet – bár nem tudom, mi fog történni, senki sem tudja – hogy a választás napján este 10 órakor Trump győzelemre fog állni Michiganben, Pennsylvaniában, Wisconsinban, és kiáll a tévé elé nyilatkozni, hogy „köszönöm az amerikaiaknak, hogy újraválasztottak. Végeztünk, szép napot!” Majd pedig a következő napokban megszámolják a postai szavazatokat, és kiderül, hogy Biden nyert azokban az államokban. Mire Trump majd úgy reagál, hogy „Látjátok? Mondtam, hogy ez csalás! Mondtam, hogy a levélszavazatok tisztességtelenek! Nem távozok a hivatalból!” Emiatt aggódok én és rajtam kívül még többen is.”

Megosztás