Putyin a történelemben még soha nem tapasztalt következményekkel fenyegetett

Mindenkit, „akik esetleg kísértésbe esnek, hogy beavatkozzanak” Ukrajna nevében. Az orosz elnök hajnali beszédében megerősítette, hogy Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom.

Vlagyimir Putyin csütörtök hajnalban jelentette be, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és egyúttal azt is nyilvánvalóvá tette, hogy minden külső beavatkozást megtorol – idézte az orosz elnök beszédét a Telex.

„Aki megpróbál velünk ütközni, és még inkább megpróbál veszélyt jelenteni országunkra, népünkre, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekkel jár, amilyeneket még soha nem tapasztaltak a történelmükben. Minden vonatkozó döntés megszületett. Remélem, meghallottak.”

– mondta Putyin.

Hogy mi lehet Oroszország azonnali válasza, azt nem részletezte, de néhány napja az oroszok nukleáris erődemonstrációt tartottak, ami arra utalhat, hogy atomfegyverek bevetésétől sem riadhatnak a vissza. A szombati gyakorlaton interkontinentális ballisztikus rakétákat lőttek ki, és robotrepülőket is teszteltek. A gyakorlaton Kinzsal és Cirkon nevű hiperszonikus rakétákat is indítottak, és az orosz légi- és űrerő, a déli katonai körzet, a hadászati rakétaerő, az Északi Flotta és a Fekete-tengeri Flotta erői és eszközei is részt vesznek rajta a moszkvai tájékoztatás szerint.

Az orosz elnök hajnali beszédében is megerősítette, hogy Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved ellenében.

Megosztás